Horoszkóp 2012: Kos - Bika - Ikrek - Rák - Oroszlán - Szűz - Mérleg - Skorpió - Nyilas - Bak - Vízöntő - Halak


A Pedrofonnak szerdával indul a hét

A hazai rock and roll élet egyik legjelesebb zenekara a Pedrofon soha nem unatkozik, ugyanis minden évben tele a koncertnaptár. Ám az utóbbi időszak még mozgalmasabb volt a hat zenész számára.

A nyári feszített tempójú koncertidőszak a Pedrofont is utazásra hívta, így járták és még járják is a koncertet serényen. Nagy sikerű bulikat tartottak például Vácott, Dunavarsányban, Nagykörösön, Ózdon, Balatonlellén, csak hogy pár állomást említsünk. Amerre jártak, áradt a rock and roll és rongylábazott a közönség.

Augusztus 16-án Budapesten, a Széchenyi Kertben Elvis estet tartottak, annak apropóján, hogy a Király immár 33 éve elhagyta a földi színpadokat. Számos meghívott vendég elevenítette fel az örökzöld rock and roll slágereket. A stílus hazai kiválóságai és a legjobb Elvis imitátorok fogadták el a Pedrofon invitálást, és egy két és fél órás, elő show részese lehetett az a több száz ember, akik bulizva kívántak emlékezni a legendára.

S ha már a Széchenyi Kertnél tartunk: Pedró és zenészei hosszú időn keresztül a hét első napjának estéjét az Orczy-kertben töltötték, azonban költözésre kényszerültek, s a városligeti, nagy múltra visszatekintő, népszerű Széchenyi Kertben leltek új otthonra. A körülmények azonban úgy hozták, hogy új napot kellett kijelölnie a zenekarnak.

„Pedrofonisták”: szerda mától ünnepnap!

Az új koncertnap a hét közepére esik, azaz szerdán este 8-tól csendülnek fel a nagy slágerek és sajátos humorral fűszerezett Pedró dal-átiratok. Így nem a hét elején adnak energiát, hanem a harmadik napon lelkesítik a rajongókat, mert igaz, hogy másnap munka van, de a rock and roll lendületével új erőre kaphat mindenki.

Tehát senki ne felejtse el: a Pedrofonnak és rajongóiknak szerdával indul a hét, minden alkalommal este 8-tól élő rock and roll koncert a Széchenyi Kertben!




A Csillag Születik legjobb videói >>>

Eurovíziós Dalfesztivál 2012 >>>

You can leave a response, or trackback from your own site.


Szólj hozzá

Partnerek:

   
Powered by WordPress | Free Cell Phone Sale at iFreeCellPhones.com. | Thanks to Palm Pre Blog, Game Soundtracks and Conveyancing