Dobó Ági lett a Konyhafőnök VIP győztese!

0
2506

A konyhafőnöki cím és a tíz millió forintos nyeremény Dobó Ágié lett, aki a fináléban Anger Zsolttal küzdött meg.

Hosszú heteken keresztül követhették nyomon a nézők, amint harminckét közismert személyiség késélre menő küzdelmet folytat a Konyhafőnök VIP című műsorban. A fináléba végül ketten jutattak be, Dobó Ági és Anger Zsolt. Mindkettőjüknek egy-egy háromfogásos menüvel kellett elkápráztatniuk a zsűrit, akik a kóstolást követően úgy döntöttek, Dobó Ági a Konyhafőnök VIP győztese. Ági a könnyeivel küszködve vette át a trófeát.

„Fantasztikus dolog, hogy eljött ez a pillanat. Ez a trófea nagyon sokat jelent nekem. Mindig emlékeztetni fog arra, hogy nincs lehetetlen. 2010-ben megnyertem egy szépségversenyt, amiért sokan beskatulyáztak. Örülök, hogy ezzel a győzelemmel most bebizonyíthattam, hogy sokkal több van bennem. Nagyon szeretném, ha a nyereményből a régóta készülő családi fészkünk teljessé válna és ha ez megvan, akkor remélem, hogy az esküvőnkre is sort keríthetünk” – mondta az egykori szépségkirálynő, aki az eredményhirdetéskor mindvégig örömkönnyeit törölgette.

„Ebben a versenyben nem akasztanak ezüst érmet a második helyezett nyakába. Ám a zsűri – különösen Rozina – gratuláló szavai felérnek egy ezüst éremmel. Büszkén távozom ebből a versenyből, amely életem egyik legnagyobb élménye” – zárta elégedetten a versenyt Anger Zsolt.

Bár Dobó Ági győzelmével a Konyhafőnök VIP véget ért, november 27-én 18:55-től kezdetét veszi a Celeb vagyok, ments ki innen! Kiss Ramóna és Puskás Peti műsorvezetésével. A nézők többek között Wossala Rozina és Anger Zsolt afrikai kalandjaiba is bepillantást nyerhetnek.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Írd be a neved