Elvette a gyámügy a legidősebb brit szülőpár gyerekét! Az idős szülők teljesen összetörtek!

0
1489

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Az idős szülők teljesen összetörtek!

A The Sun brit lap beszámolója szerint a gyámügyi hatóság elvette Nagy-Britannia legidősebb szülőpárjának gyerekét, mivel a szakértők megítélése szerint a 63 éves édesanya és a 65 éves édesapa a többszöri felszólítás ellenére nem javított a lakhatási körülményeken, ahol egy egyéves kisbaba biztonságban fejlődhetne.

Az Észak-Angliában élő párnak egy 30 éves béranyától született meg a gyereke, és ahhoz, hogy ez összejöjjön, nem kevés pénzt áldoztak, hiszen több 100 ezer eurót költöttek a beültetésre, különböző vizsgálatokra, sőt az egészet egy külföldi klinika bonyolította le, mert odahaza a kórházak nem vállalták az eljárás lefolytatását a szülők korára hivatkozva.

A gyámügyi hatóságok folyamatosan figyelték, ellenőrizték, hogy az idős szülők el tudják-e látni a kicsit, de végül arra a következtetésre jutottak, hogy nem megfelelő a környezet, amelyben a gyerek él, így kiemelték onnan a kicsit.

A szülők természetesen mindent megtesznek azért, hogy visszakapják gyereküket, azonban nyilatkozni az esettel kapcsolatban egyelőre nem akarnak.

MEGOSZTÁS


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!