KezdőlapBulvárKivel osztja meg ágyát a népszerű énekesnő?

Kivel osztja meg ágyát a népszerű énekesnő?

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Magyar Rózsa, a népszerű énekesnő sűrű zenei elfoglaltsága miatt kevés szabadidővel rendelkezik.

–          Mióta idén áprilisban megjelent első és egyben bemutatkozó, „Édesanyám” című nagylemezem, lényegesen kevesebb szabadidőm van, kevesebb idő jut a családomra, szeretteimre. Persze egy előadót mindig a fellépések és a színpadi sikerek minősítenek, amelyekből szerencsére nekem is jutott bőven az elmúlt hónapokban. Ennek legnagyobb „kárát” főként Lucy kutyusom, a hófehér havannese látja. Lucy 6 éve az életem része,  igazi társam, szabadidőm nagy részét vele szoktam tölteni. Nagyon szeretünk a szabadban lenni, sétálni a közeli Duna-parton. Kedvenc játéka egy piros színű gumilabda, amit gyakran még a vízből is kihoz nekem, ha bedobom.

Rózsa az ágyát eddig nem osztotta meg senkivel.

–          Bár kiskutyámat, ha tehetem magammal viszem a fellépéseimre, mégis lényegesen kevesebbet találkozunk, biztos emiatt is fokozott a ragaszkodása hozzám. Valamelyik éjszaka arra ébredtem, hogy valaki jóízűen horkol mellettem. Hát az én kis Lucy-m beosont az ágyamba. Azóta vele osztom meg a paplanomat is.

Mint azt látjuk az énekesnő határtalan szeretetet érez kutyája iránt, de ennek ellenére szíve egy része szabad, s titkon reméli, hogy hamarosan rátalál az igazi szerelem.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet