Lehetséges ez? E meglepő elmélet szerint a Titanic nem egy jéghegy miatt süllyedt el

0
2412

A hajó szénraktárában kitört tűzeset és nem a jéghegy járult hozzá a Titanic legendás katasztrófájához – állítja egy Titanic-kutató.

Fotó: F.G.O. Stuart/Wikipedia

A Titanic 1912. április 10-én futott ki Southampton kikötőjéből, azonban sosem érkezett meg New Yorkba, hiszen elsüllyedt. A hajótörés után, az áldozatok száma a mai napig vitatott. Az amerikai kongresszusi vizsgálóbizottság elmondása szerint 1517 halottat követelt a katasztrófa, míg a Brit Kereskedelmi Kamara adatai szerint a halottak száma 1503 volt.

Már a hajógyárban gondok adódtak volna?

Senan Molony újságíró 30 éven át tanulmányozta a Titanicot, és arra a konklúzióra jutott, hogy a hajó anélkül is elsüllyedt volna, hogy jéghegyhez ütközik. Állítsa szerint, már az indulás előtt megpecsételődött a luxushajó sorsa. Ugyanis, tűz ütött ki a hajó fedélzetén, még azelőtt, hogy a hajó elhagyta volna a hajógyárat.

A The Independent-ben megjelentek alapján, a képeken észrevehető egy kilencméteres kiterjedésű fekete elszíneződés. Molony szerint a tűz már annyira meggyengítette a hajót, hogy esélye sem lett volna kibírni egy jégheggyel való ütközést.

Egy másik kutató, Ray Boston, 2008-ban azt nyilatkozta, hogy a tűzesetre 10 nappal az indulás előtt került sor, egy tesztüzem során.

Ezek alapján, a Titanic szörnyű sorsa lényegében az emberi hanyagságnak mondható ki, és annak, hogy számos hibát elhallgattak az indulás előtt, ami miatt a hajó el sem hagyhatta volna a kikötőt.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Írd be a neved