Megvan az Ázsia Expressz győztes párosa

0
9284

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Megvan a 6 héten át tartó küzdelem győztese.

Négy ázsiai országban vették fel a TV2 november 16-án indult celeb realityjét, amelynek szombat este meglett a győztes párosa. A döntőben Kulcsár Edina és párja, Csuti, valamint Berki Krisztián és Ambrus Attila mérkőzött meg egymással.

A Vietnamot, Laoszt, Kambodzsát és Thaiföldet végigstoppoló celebpároknak maradt egy végső összecsapásuk, a döntőben öt kérdésre kellett helyesen válaszolniuk. Az első feladatban egy karaoke bárban kellett megmutatniuk énektudásukat, a másodikban egy masszázs szalonban kellett elsajátítaniuk a thai lábmasszázs csínját-binját, az utolsó feladatban pedig egy hatalmas piacon kellett megkeresniük egy hatalmas plüsskacsát.

Az elvett amulettek sorsára végül az utolsó előtti találkozási pontnál derült fény. Ide a Berki-Ambrus párosnak sikerült hamarabb megérkeznie, így az utolsó feladatoknak ők tíz, még Kulcsárék csak négymillió forintot érő talizmánnal vágtak neki.

Berkiék végig Kulcsárék előtt voltak, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy szinte ez első pillanatban felismerték, hogy Bangkokban a tuk-tuk a leggyorsabb közlekedési eszköz. A páros végig határozottan, kellően pofátlanul versenyezett, volt, hogy csak az utazás végén mondták meg a sofőrnek, hogy nincs pénzük, így nem volt meglepő, hogy a célállomáshoz végül a nekik sikerült hamarabb odaérniük.

Így nem csoda, hogy az Ázsia Expressz győztes párosa Berki Krisztián és Ambrus Attila lett.

Forrás: 24.hu




Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!