A VIASAT3 szeptember 19-én egy vadonatúj átalakító műsorral jelentkezik. A Tíz év tíz nap alatt című produkcióban Lakatos Márk és szakértő csapata bebizonyítja, hogy különböző fortélyokkal – rövid idő alatt – akár egy évtizedet is fiatalodhatunk.
A műsor, mely az angol „Tíz évvel fiatalabb” hazai adaptációja, nem csupán nőkről-nőknek szól, hiszen ez esetben férfiak is szerepelhetnek a fiatalító-showban. Márk, a műsor házigazdája hatalmas lelkesedéssel vágott neki a feladatnak.
- Alkatunkból adódóan vannak olyan adottságok, amelyeken nem lehet változtatni. De ez nem azt jelenti, hogy akkor nyugodtan hagyjuk elrohadni a fogunkat, járjunk slamposan, ápolatlan frizurával. Igenis hozzuk ki magunkból a maximumot! Egy pici plasztikai beavatkozás – mint például a botox – sem Isten elleni vétek. Külföldön ez már olyannyira elfogadott beavatkozás a nem kívánt ráncok eltűntetésére, hogy kozmetikusok is elvégzik. Szerintem nem ez a ciki, hanem például a rosszul tetovált szemöldök – magyarázta Márk.
A szakértői csapat feladata, hogy tíz nap leforgása alatt, tíz évvel fiatalítsák meg a résztvevőket, és ez alkalommal minden eszközt bevetnek…
10 év 10 nap alatt – premier: 2010. szeptember 19. 19:00 VIASAT3





September 3rd, 2010
Twice
Kategóriák:
Címkék: 






Szeretnék én is megfiatalodni.
Jelentkezz a műsorba
Sziasztok!
Tudja valaki,hogy hogyan lehet jelentkezni a műsorba???
Érdeklődni szeretnék, miként kerül valaki kiválasztásra a műsorba, hogy némi átalakításon eshessen át?
Köszönöm előre is a választ!
M. K. J.
Én is szeretnék résztvenni az átváltozáson, vagyis
10 év 10 nap műsorában.
Nagyon jó! Le a kalappal minden emberkének a stábból.Igazi összmunka.Az eredmény magáért beszél.Várom a következő rész nagyon.
34 éves kétggermekes annyuka vagyok majdnem egedül nevelem öket egy 12éves fiu és egy 2 éves kislánnyom van,szeretnék jeletkezni a müsorba mert legalább 55 évesnek érzem magam már nagyon sok helyről kértem segitséget de hiába kérem segitsenek köszönöm
Hogyan lehet jelentkezni a műsorba??
Sziasztok,szeretnék jelentkezni a műsorba 32 éves nő vagyok,van egy 4 éves fiam akit egyedül nevelek,önbizalom hiányban szenvedek nem szeretek ismerkedni mosolyogni,nem vagyok elégedett önmagammal,szeretném a segitségeteket kérni!
Elképesztő a változás Tisztelt Résztvevők!Üdvözlet!
Eddig mindig csak fiatal egyedek kerültek a képernyőre.Én 58 éves vok,én is szeretnék csodát,ismerem a lehetőségeket,csak a nyugdíjam kevés hozzá.
Én jelentkezem még a műsor indulásakor ,de válasz nélkül maradtam.Gondolom elutasító volt,inkább megkíméltek tőle.
Igaz,nagyon nem is számítottam rá,én még ” ingyenér”,soha semmit nem kaptam.Lehetséges,ez így is marad.
Gratulálok azoknak,akiknek sikerül bejutni,mert valóban óriási a változás,amely a lelket is megszépíti.Üdvözlettel: Tóth György Attiláné
8656.Nagyberény,Kossuth u.19.
Kedves Tóth György Attiláné!
Arról szeretnék érdeklődni, hogy Ön hogyan jelentkezett akkor a műsorba?
Telefonszámot, vagy emailcímet tud erről?
Előre is köszönöm válaszát, minden jót!
Üdv: Flóra
Sziasztok!
Nagyon szeretem én ezt a müsort mert jó nézni azokat az embereket akik most boldogak,mert tényleg nagyon megszépültek!Apukámat szerettem volna beküldeni a müsorba mert ő 49 éves de lassan ugy néz ki mit egy 60 éves mert az élet meggyötörte.
Tudom ő nagyon örülne neki ha egy kis változás lenne rajta.Légyszi aki tudja hol lehet regisztrálni az szoljon nekem is mert boldogá akarom tenni az apukámat akit ugy szeretek.Elöre is köszönöm.
Kolonics Georgina
Tisztelt Lakatos Márk!
58 éves vagyok és néztem a műsort, amelyben csodát tesznek a megfáradt nőkkel, nagyon szeretnék én is részt venni ebben a csodában. Szeretném, ha én is bekerülhetnék, és átváltoztatnának, hogy jobban érezzem magam a bőrömben, és a férjemet is meglephessem a hlázassági évfordulónkra.Jó lenne, ha nemcsak a fiatalabbak kapnának lehetőséget én titkárnőként szintén fontosnak tartom, hogy jobban nézzek ki. üdvözlettel: Kozalikné
Sziasztok!
(UTOLSÓ ESÉLY)
A történetem ott kezdődik el, hogy anyukám az én “S”-es ruháimat hordta négy évvel ezelőtt, de sajnos egy szörnyű munkahelyi baleset miatt gerincsérve lett, még hozzá 3, nővérként dolgozott,amikor megemelt egy 110kg-os idős hölgyet, édesanyám mindössze 52 kg volt, így kiszakadt az egyik sérve két évvel ezelőtt súlyos gerinc műtéttel megmentették, hogy ne kerüljön kerekesszékbe, de a terheléses munkát nem engedélyezték neki, így dadusnak ment, ami úgy szintén nem egy könnyű munka, mert a vaságyakat nem bírta mindig kinyitogatni, ezért el kellett búcsúznia ettől a munkától is, ha nem akart végleg lerobbani.Mindig a munka volt az élete és a családja, de ezt most végleg elvették tőle, mert soha többé nem dolgozhat, már csak mi maradtunk neki.Műtéte óta nagyon boldogtalan, mert hízott kb15-18 kg, ezt pontosan azért nem tudom, mert nem merem megkérdezni, nehogy megbántsam vele!!!!Az arca az által, hogy, már nem mosolyog annyit, nagyon megöregedett.Nem dohányzik, amiért nagyon BÜSZKE VAGYOK RÁ!! A kisugárzását elvesztette, pedig mindig a NŐVÉREMNEK nézték.KARÁCSONYI AJÁNDÉKNAK SZERETNÉM KÉRNI HOGY A 10 ÉV 10 NAP ALATT PROFI ÁTVÁLTOZTATÓI SEGÍTSENEK ÚJRA MOSOLYT CSALNI AZ ARCÁRA, HOGY ISMÉT LÁTHASSAM VIDÁMNAK ÉS MAGABIZTOSNAK, AZ ÉDESANYÁM, AKI MINDENNÉL FONTOSABB NEKEM!!!!!!!
ELNÉZÉST KÉREK MINDENKITŐL, HOGY ILYEN HOSSZÚRA SIKEREDETT A LEVELEM!!!
NAGYON VÁROM A JELENTKEZÉSÜKET!!!!
Köszönettel:
Bere Mária
(aggódó lánya)
Sziasztok!Lehet még regisztrálni?Anyukámra ISZONYATOSAN ráférne egy tuning!50éves, de lehetne 38 is, ha akarná, de nem hisz nekem!Egyedül él, eléggé bezárkózva és kellene valami változás, ami ad neki egy lökést, mert nagyon pesszimista emellé..
Szeretnék a műsorba jelentkezni, és átalakulni.48 éves vagyok. Rendszeresen sportolok, maratonokat is futok, de az arcomra ráférne egy kis szakemberi beavatkozás. Csodálatos a változás amit a műsorban látok. Amit tudok én is megteszek, de a szakemberek segítsége hiányzik. Köszönettel Ica
Sziasztok!Valaki tudja,hogy hogyan lehet jelentkezni?Mivel édesanyámat szeretnénk benevezni!elöre köszi a választ
Sziasztok!…Senki nem tudja hol lehet jelentkezni? Anyukám 33 éves és szeretném ha segítenének rajta, ugyanis ráférne már egy kis feltúrbózás, mert nagyon ideje és pénze nincs arra hogy komolyabb összegeket fordítcson magára.Ezt úgy kell érteni hogy az alapvető rutinos ápolásokat sem végzi el magán.Nagyon örülne egy kész átalakításnak.Ez az átalakítás mennyibe kerülne, vagy ezt veheti az ember nyereménynek?
57 éves vagyok,de sokkal fiatalabbnak néznek az emberek.Szeretném tudni mik a feltételek,hogy bekerüljek a műsorotokba?Van egy 18 éves lányom,ő nagyon örülne ha jobban néznék ki.Várom a válaszotok:köszi Ica.
Sziasztok, ne stapáljátok magatokat, már nem lehet jelentkezni, felvették már összes részt.
Én is szerettem volna az átalakitó műsorba részt venni, mivel már betörtöttem az 55 évet és eléggé elkeserített, de hát sajnos már nem lehet.
sziasztok nem tudom szajnos hogy hova lehet jellenkezni ha vakaqki tugja akor irjon köszönöm
én is át alakulnék mert egy vén trotty vagyok kérem segítsenek rajtam mert egy le maradott vagyok mindenből és szegény hátrányos helyzetű,és nem vagyok feltünő mert egyszerűen csúnya vagyok
Szeretnék én is átalakulni,lánykoromban jolnéztem ki, most55 évesen megfáradt öregnek kövérnek undoritonak tartom magam még régebben életvidám voltam most életunt minden önbizalmam eltünt és ehhez sajnos hozzá is segitenek szeretném bebizonyitani hogy én is lehetek még amagam modján széplenni és önbizalmam vissza kapni kérem mérk segitsen
Sziasztok! Szeretnék jelentkezni a műsorba. Én egy 40 éves nő vagyok van két felnőtt gyermekem és szeretnék megfiatalodni, mert állandóan elégedetlen vagyok magammal. Szeretném visszakapni az önbizalmam.
Üdv Mindenkinek! 47 éves nő vagyok. Én is érdeklődöm, hol lehet jelentkezni erre a lehetőségre? A műsor készítőinek és az átváltoztatás megvalósításában résztvevőknek gratulálok! Jó érzés, hogy vannak, akik azon fáradoznak, hogy hogyan segíthetnének visszaadni sok nő önbizalmát, életked-
vét. Én is szeretném ezeket az érzéseket “vissza-
csenni” az életembe, de úgy érzem, ehhez segítségre van szükségem. Írjatok, ha lesz rá lehetőség és mód.
Sziasztok!
Kedvenc műsorom és egyetlen vágyam nekem is, hogy bekerüljek. Február elején kaptam egy email-t, melyben meghívtak egy luxus körülmények közötti,ingyenes arcfiatalításra, 18órára. Rendkívül megtisztelőnek éreztem, hogy felkerestek. Férjem azt mondja nagyon naív vagyok és én mindig rákontrázok!
Nem tudom leírni határtalan boldogságom és egyben aznap este ért csalódásom! Természetesen szó sem volt a fent leírtakról, csupán a NU SKÍN cég a -”10év 10 nap alatt”- nevében hívott meg egy termékbemutatóra, amit a fél arcomon mutatott be.
Erről ennyit, tehát figyeljetek oda és ne ugorjatok be! Tanulságos az én esetem. Találkozzunk a valódi műsorban!
Üdv.: Ágnes
sziasztok!
Én is majdnem minden részt láttam,és elképesztően fantasztikus dolognak tartom azt,hogy vissza tudják hozni a nők önbizalmát.Nekem is az önbizalom hiánnyal van problémám.40éves vagyok .őrülten szeretnék megint 30 évesnek látszani.MINDENKINEK GRATULÁLOK AKINEK SIKERÜLT,ÉS SZURKOLOK ANNAK ,AKINEK MÉG NEM.