Budapesten kívánja elindítani első bérautó-hálózatát a Brixxon Electric MotorCars: a magyarországi társaság saját fejlesztésű elektromos kisautóját turisztikai és ipari területen hasznosítaná – írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság. A Brixxon több lehetséges befektetővel és üzleti partnerrel is tárgyal, az ITD Hungary pedig ismét élénken érdeklődik az elektromos kisautó iránt – írja a lap.
Arhívum a ‘Autó’ kategóriában
Kínai tulajdonba került a Volvo
augusztus 2nd, 2010
Twice A kínai Geely hétfőn lezárta a Volvo ügyletet, amelynek révén a kínai autóipari vállalat másfél milliárd dollárért megvette a Fordtól a svéd világmárkát. A Geely még márciusban jutott egyezségre a svéd vállalat megvásárlásáról, és az Európai Unió versenyhatósága július elején, a kínai kormány július végén hagyta jóvá az ügyletet. A két vállalat között kötött megállapodás [...]
16%-al nőtt a Volkswagen bevétele az év első felében
július 23rd, 2010
Twice Európa legnagyobb autógyártó cége, a Volkswagen, pénteken bejelentette, hogy az év első felében 16%-al nőtt meg bevétele a tavalyi évhez képest. Az év első hat hónapjában 3,58 millió gépjármóűvet értékesítettek. “Optimisták vagyunk ezzel az évvel szemben, és reméljük jobban teljesítünk mint a piac.” – nyilatkozta Christian Klingler, a Volkswagen eladási igazgatója.
A Ford vártnál nagyobb nyeresége a második negyedévben
július 23rd, 2010
Twice A Ford Motor a szakértők által vártnál nagyobb nyereséggel zárta az idei második negyedévet a lassan élénkülő amerikai piacon növekvő eladásoknak köszönhetően – közölte a cég pénteken. A második legnagyobb amerikai autógyártó második negyedévi adózott eredménye 2,6 milliárd dollár, részvényenként 61 cent lett az egy évvel korábbi 2,3 milliárd dollár, részvényenként 69 cent nyereség után.
Fele annyi kocsit helyeztek forgalomba idén, mint tavaly
július 17th, 2010
Twice Idén az első félévben 53,1 százalékkal csökkent a Magyarországon forgalomba helyezett személygépkocsik száma az előző év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn. Az MGE adatai szerint a tavalyi első félévben 39.735 személygépkocsit helyeztek forgalomba, míg idén az első félévben 21.510-et. A márkák alapján a Ford áll az első félévi 2.670 [...]
Bemutatták az Aston Martin V12 Vantage autót
július 16th, 2010
Twice Hosszas találgatások után a britek bemutatták a Aston Martin V12 Vantage hivatalos verzióját, azt amelyet hamarosan a genfi autószalon keretén belül is meg lehet majd csodálni.
Nem kell a tolvajoknak luxusautó
július 16th, 2010
Twice Ez derült ki egy Franciaországban elvégzett kutatásból, amely rámutat arra, hogy az autótolvajokat egyre kevésbé érdeklik a 4×4-es luxusautók. Egyik oka ennek a gazdasági válság lehet.
50 évet ült a garázsban a 4,35 millió dollárt érő Bugatti
július 16th, 2010
Twice A világ egyik legritkább autóját, egy Bugatti 57S Atlante-t, melynek ára eléri a 4,35 millió dollárt, fedezték fel egy orvos garázsában, Newcastleben, Angliában.
2009 tavaszán jön a nyitott tetős Mini
július 16th, 2010
Twice 2009 márciusától lesz elérhető az új generációs Mini Cooper Cabrio és a Mini Cooper S Cabrio Németországban. Az előbbi 22.500 euróért, míg az utóbbi 26.500 euróért lesz kapható, adja hírül a nemzetközi sajtó. Az új modellből, 30km/h sebességgel, 15 másodperc alatt csinálhatunk nyitott tetős gépjárművet.
Eladhatja a Volvót a Ford
július 16th, 2010
Twice A Ford eladhatja a svéd Volvo autógyártót, hogy javítani tudjon pénzügyi helyzetén. Az amerikai autógyártó szerint a svéd autógyár stratégiai átvilágítása néhány hónapot vehet majd igénybe.
Honda FC Sport, maximális teljesítmény, zéró szennyezés
július 16th, 2010
Twice Teljes gazdasági válság idején, a japán Honda gyártói egy teljesen alternatív ötlettel álltak elő: a hidrogén meghajtású Honda FC Sport-al, amely egy letisztult koncepciójú gépjármű, igencsak jó teljesítménnyel, futurisztikus designal. A Honda Egyesült Államokbeli kirendeltsége szerint a jövőt szebbé tehetjük ha olyan autókat gyártunk majd, amelynek szennyezettsége gyakorlatilag nulla. A Forma 1-től átvett technológia segítségével, [...]
A Renault Clio Symbol nyerte az AUTOBEST 2009-et
július 16th, 2010
Twice Az új Renault Clio Symbol nyerte az AUTOBEST 2009 díját. A díjat 15 autós újságíró szavazata alapján ítélik oda. A zsűrit cseh, horvát, macedón, görög, magyar, lengyel, román, orosz, szerb, szlovák, szlovén, török és ukrán újságírók alkotják.
A BMW eladásai is csökkentek novemberben
július 16th, 2010
Twice A tavalyi év hasonló hónapjához képest, 25 százalékos csökkenést ért el a BMW november folyamán, így a gyártó 96.570 autót értékesített, derült ki a cég sajtóközleményéből.




Kategória:
Címkék: