Marilyn Monroe filmjei után az egész világ a szőke nőben látta az ideális nőt, mígnem megérkezett Angelina Jolie és letaszította a trónról.
Cikkek a ‘Szerelem’ kategóriában
A boldog házasság titkai
January 31st, 2012
Twice
A boldog, vagy legalábbis jó házasság számszerűsített próbál szolgálni egy brit felmérés, amely szerint havonta háromszor kell vendéglőbe menni, hetente kétszer mélyenszántót beszélgetni, évente kétszer pedig vakációzni – együtt.
Az eredmények kétezer, magát boldog házasnak valló pár válaszai alapján születtek. További adatok: hetente hatszor kell csókot váltani, kétszer szeretkezni és ötször mondani, hogy “szeretlek”.
Hogyan állunk a szerelemmel?
January 8th, 2012
Slavic Andrea
Jó kérdés… A világunk ugyanis nagyon megváltozott. Egymásra gyanakodunk, egymást vádoljuk mindenféle apróságért is, és van még egy rossz szokásunk: hajlamosak vagyunk elfeledni a lényeget. Azt, hogy a legfontosabb dolog, ami egy nő és egy férfi között végbemegy, az a szerelem.
A szexualitás és az elégedettség együtt jár az idősebb pároknál
November 21st, 2011
Twice
Életükkel és házasságukkal is elégedettebbek voltak azok az idősebb párok, akiknek a szexuális aktivitása élénk maradt azokhoz képest, akik ritkábban adták át magukat az ilyen jellegű örömöknek – állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.
Az eredmény felhívja a figyelmet a 65 év felettiek szexualitásának fontosságára – idézte Adrienne Jackson kutatásvezetőt a LiveScience című ismeretterjesztő portál.
A nők a szexről is lemondanának a Facebookért
October 24th, 2011
Twice A Cosmopolitan Magazin által végzett felmérés szerint ötből egy nő inkább élne egy hétig szex nélkül, mint egy hétig anélkül, hogy belépne a Facebookba.
5 dolog, amit egy férfi nem tűr el a nőnél
September 28th, 2011
Slavic Andrea A látszat ellenére, a férfiak tele vannak rögeszmékkel. Egy tartós kapcsolatban általában ők azok, akiknek le kell szögezniük a szabályokat, amelyeket később nehezen változtatnak meg, holott óvakodnak attól, hogy komoly döntéseket hozzanak.
Szíved párja – Honnan tudod, hogy a nagy Ő-vel jöttél össze?
September 28th, 2011
Slavic Andrea Miként ismered fel szíved párját? Milyen ismertetőjegyei lehetnek? Egyértelműen a nagy Ő köré rejtélyes ködfátyol borul. A rejtélyes leplet azonban több kutató is lerántotta. Az eredményekből ugyanis kiderült: mindenkinek megvan a szíve párja! Az a személy, akit neked szánt a sors. Akit ha megismersz, az életed megváltozik, és nem érzed már magad egyedül…
9 dolog, ami átfut az eszén, ha meztelenül lát
September 27th, 2011
Slavic Andrea Közismert dolog, mennyire befolyásolhatók a férfiak vizuálisan, a nőkkel ellentétben. Ugyanakkor a nőknek is megvan a maga erősségük: egyetlen perc leforgása alatt képesek ezer dologra gondolni, vagy akár a szőrszálat is több szeletbe hasogatni. Mindezek „születési hibák” – mondhatjuk.
5 dolog, amit adni akar egy férfi, de nem mindig képes rá
September 22nd, 2011
Slavic Andrea
A legtöbb nő jogosan teszi fel a kérdést: mi a fenét nyújthat egy férfi egy kapcsolatban, ha folyton a nő az, aki mosogat, főz, takarít, mos, tereget, vasal és gyereket nevel?!
Azonban mégis létezik 5 dolog, amellyel a férfi is hozzájárulhat egy kapcsolat fenntartásához. De azt már te döntöd el, mennyire fontosak ezek számodra.
Néhány gondolat a szerelemről
September 21st, 2011
Slavic Andrea
Biztos sokan vagytok úgy, hogy annyira megszoktátok, hogy szerettek és szeretnek, hogy lassan elképzelni sem tudjátok az életeteket ezen aprócska kis érzelem nélkül. Sok embernek megadatik a lehetőség, hogy szeressen, de legtöbbjük mégis fél teljesen átadni magát az érzésnek. Miért?
Sokakat szeretnek, de egyesek ezt felületesen, nemtörődöm módra kezelik, és nem merik, nem akarják viszonozni az érzelmeket. És legalább ennyien vannak, akik csak egy pici szeretetre vágynak, de nem kapják meg.
Feng Shui: 10 elem, ami szerencsét hoz a szerelemben
September 20th, 2011
Slavic Andrea Nem állsz valami fényesen a szerelem terén? A Feng Shui segít abban, hogy felszabadulj a negatív energiák alól, és bevonzd a pozitív energiát, a Chit. Olvass tovább, ha kíváncsi vagy, mit tehetsz meg saját virágzó szerelmi életed érdekében!
6 bizonyított csábítási módszer
September 19th, 2011
Slavic Andrea A hódítás művészete már nem tabu egy modern nő életében! El szeretnéd csavarni a fejét? A mozdulataidból áradó erotika, az öltözéked nőiessége és az egyéniséged erős pontjai kötelező fejezetei a csábításnak. Tanulj meg hát 6 trükköt, amivel tuti leveszed a lábáról!
5 ok, amiért a férfiak elhidegülnek egy kapcsolatban
September 15th, 2011
Slavic Andrea
Legyen az genetikai öröklődés vagy csak a külső tényezők befolyása, a férfiak általában akkor veszítik el az érdeklődésüket a kapcsolat iránt, amelyben vannak, amikor arra a partnerük a legkevésbé számít.
Hogy elkerülje a vitákat, a férfi általában nem foglalja szavakba, ha valami változást érez odabent, hanem inkább gesztusokkal, tettekkel próbálja a társa tudomására hozni, hogy baj van. Ilyen viselkedésből adódó jel például a nemtörődömség vagy az érdektelenség.
Karcsú és vonzó szeretnél lenni? Ne menj férjhez!
September 2nd, 2011
Twice Ha egy nő egyedülálló vagy legalábbis nincs tartós kapcsolatban, arra érez késztetést, hogy karcsú maradjon, és folyton odafigyel az étrendjére! Amikor eljegyezik, mindent megtesz azért, hogy formában tartsa magát, csak hogy beleférjen a menyasszonyi ruhába. De minek ennyi erőfeszítés, ha a lagzi után úgyis… meghízik?!
10 dolog, ami hidegen hagyja a férfiakat
September 2nd, 2011
Twice
Örök téma a nőknél, hogy vajon mit is gondolnak róluk a férfiak? Egy biztos: nem azt, ami a nők fejében jár! A férfiak ugyanis másképp látják a világot, így más gondolatok is áramlanak a fejükben, ha egy nőre néznek.
Íme 10 dolog, ami tutira nem érdekli a férfit! Hölgyeim, ideje reálisan gondolkodni, és felhagyni azzal a sok önsanyargatással, a fölösleges szépségápolási ketyerék beszerzésével, hisz a férfiaknak mindezek nem fontosak:
Nekem ez kell!
August 30th, 2011
Twice Te hogyan mutatod ki érzéseidet, amikor épp szerelmes vagy? Kimutatod egyáltalán, vagy egy feltörhetetlen lelki széfként éled meg az érzelmeid dúlását?
Tinikori szerelem és vonzalom
August 30th, 2011
Slavic Andrea
A tinédzser-időszak vitathatatlanul a kérdések, a kísértések és a próbálkozások kora, amikor olyan tapasztalatokra, tanulságokra tesz szert az ember, amely elkövetkező életét nagymértékben meghatározza.
Belecsöppensz a szerelembe anélkül, hogy meggondolnád, mert nem akarsz vonakodni tőle, mert szerelmes akarsz lenni! Aztán később meg azon agyalsz, hogy valóban szerelmes vagy-e…
5 gesztus, amivel bármikor meglephetsz egy férfit
August 17th, 2011
Twice
A legtöbb férfi általában durcás és szigorú képet vág, amely alapján jogosan azt hiszed, sosem férkőzhetsz közel a szívéhez! Ők azok, akik leszögezik a „játékszabályokat” egy kapcsolatban, ők azok, akik megváltoztatják, na meg megszegik… Mindez azonban csak látszat! Ugyanis minden férfinek van szíve, méghozzá elég érzékeny.
Létezik kimondottan 5 olyan gesztus, amellyel egy pasit kenyérre lehet kenni! Nem gondoltad volna, hogy valaha is lenyűgözheted? Íme annak módja, hogy a párod örökre hálás legyen neked:
7 dolog, amit egy férfi habár nem ért, mégis csodál egy nőben
August 12th, 2011
Twice
Szinte közhelyes már a férfiaktól azt hallani, hogy „nem értem a nőket!” Felháborítóan hat, de ha belegondolunk, lehet mégis van némi valóságalapja. Ugyanis vannak olyan dolgok, amelyektől tényleg le lehet venni egy nőt a lábáról, de ha a körülményeket néznénk, mi sem értenénk magunkat!
Ki kivel passzol, csillagjegye alapján?
August 12th, 2011
Slavic Andrea Érdekel, hogy kivel illenél a leginkább össze horoszkópod szerint? A Twice.hu most elárulja neked, melyik csillagjegynek ki az ideális párja!








Kategória:
Címkék:











