Horoszkóp 2012: Kos - Bika - Ikrek - Rák - Oroszlán - Szűz - Mérleg - Skorpió - Nyilas - Bak - Vízöntő - Halak


Cikkek a ‘Hírek’ kategóriában

Nőtt a Pozsonyba látogató turisták száma tavaly

Pozsonyba tavaly mintegy 785 ezer turista látogatott el, csaknem 110 ezerrel több, mint egy évvel korábban – derült ki a város önkormányzata által hétfőn közzétett adatokból.

Így 2011-ben 16,6 százalékkal emelkedett a Pozsonyba látogatók száma. Az önkormányzat becslése szerint az emelkedés leginkább a 2011-ben itt megrendezett jégkorong világbajnokságnak, illetve a másik nagy sporteseménynek, a vadvízi evezés világbajnokságának volt köszönhető.

Eindhovenbe és Milánóba is repül a Wizz Air Debrecenből

A működő londoni járat után az őszi menetrendben már Eindhovenbe és Milánóba is repül a Wizz Air Debrecenből, ez utóbbi azért előnyös, mivel onnan interkontinentális járatokra lehet átszállni – jelentette be Váradi József, a diszkont légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

A hét eleje még csapadékos lesz, de vasárnap 30 fok is lehet

A hét közepéig sokfelé lehet csapadék az országban, de a hétvégére a 30 fokot is elérheti a hőmérséklet – mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa hétfőn az MTI érdeklődésére.

Lövöldözés Győr belvárosában, két halott

Két halottja van a vasárnap déli győri lövöldözésnek – erősítette meg a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI értesülését.

Hármas gyilkosság Balatonakarattyán: napokkal ezelőtt megölhették őket

Egy 91 éves asszonynak és két, 60 év körüli hozzátartozójának (egy másik nőnek és egy férfinak) a holttestét találták meg szombat délután a Balatonkeneséhez tartozó Balatonakarattyán egy családi házban – értesült az MTI rendőrségi forrásból. Az áldozatokat már napokkal ezelőtt meggyilkolhatták.

Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja, a három emberrel feltehetően késsel végeztek. A holttesteket az áldozatok egyik családtagja találta meg, aki azonnal értesítette a rendőrséget és a mentőket. A rendőrök a ház több helyiségét feldúlva találták.

Föld napja – Critical Mass felvonulás Budapesten

A Critical Mass felvonulás, a kerékpározást népszerűsítő esemény vasárnap, a Föld napján startol a Szent István Park alatti rakpartról, Budapesten.

Az SZTE a második-harmadik legnépszerűbb egyetem

Első helyen 8.236 továbbtanuló diák jelölte meg a Szegedi Tudományegyetemet (SZTE), így változatlanul a második-harmadik legnépszerűbb képzőhely a Tisza-parti universitas az országban – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.

Rosberg első F1-es győzelmét aratta Kínában

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Kínai Nagydíjat.

Jenson Button versenyautóval a Bazilika és a Parlament között

Budapest belvárosában, a Szent István-bazilika és a Parlament között száguld Jenson Button Forma-1-es világbajnok, a McLaren pilótája május elsején délután egy háromórás motorsportparádé keretében.

A bemutató egy négynapos, ingyenes, a Vodafone Magyarország által szervezett – Kezdj El Valami Újat Hétvégén elnevezésű, mintegy 40 órás – programsorozat része, amelyen a brit pilóta mellett a rali, WTCC és több más autósport szereplője vonul fel a belvárosi pályán.

Börtönbe zárná a melegeket a Jobbik

A “közerkölcs és a fiatal generációk egészséges gondolkodásának védelmében” nyújtott be törvénymódosítást a Jobbik a szexuális devianciák – mint a homoszexualitás a transzneműség, transzvesztitizmus, a biszexualitás és a pedofil magatartás – népszerűsítésének betiltására és büntetésére – mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám a javaslat megfogalmazója, a párt szóvivője.

Az ellenzéki politikus ismertette: a javaslat több törvényt módosítana, így a büntető törvénykönyvet, a szabálysértési törvényt, a médiatörvényt, a reklámtörvényt is.

Óriásharcsát fogtak a Kadarcsi tóban

Óriásharcsát fogott a hortobágyi Kadarcsi csárda melletti tóban egy helyi horgász: Csendes Lajos segítőjével együtt 1 óra 10 percen át fárasztotta a 224 centiméter hosszú kapitális példányt.

Elindult a tavaszi Bringázz a munkába! kampány

Az egyéni kerékpározók mellett ezúttal a vállalatokat is megcélozza a Magyar Kerékpárosklub által a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) együttműködésben meghirdetett tavaszi Bringázz a munkába! (Bam!) kampány, amelyet szerda reggel indított el Budapesten Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár.

Megverték, s meghalt a többszörös szlovákiai magyar kick-box bajnok

Holtan találták a Kassa melletti Szádudvarnok közelében Tóth László kick-box bajnokot – adta hírül a hirek.sk szlovákiai magyar hírportál. A szlovákiai magyar sportolót néhány órával halála előtt több férfi támadta meg egy szórakozóhelyen.

XVI. Benedek Urbi et Orbi áldása a római Szent Péter téren

A húsvét vasárnapi ünnepi szentmisét követően XVI. Benedek a Szent Péter bazilika központi erkélyéről hatvanöt nyelven, közöttük magyarul is hírül adta Krisztus feltámadását, majd Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és a világra.

A vasárnap délelőtti szentmisét a pápa a dél-olaszországi Pugliából érkezett évszázados olajfákkal és a tradíció szerint Hollandiából szállított virágokkal díszített Szent Péter téren pontifikálta. A szabadtéri oltárnál az úgynevezett apochrita (nem emberi kéz alkotta) Krisztus ikon állt.

Szurikáta született a Szegedi Vadasparkban

Már a látogatók is megfigyelhetik a Szegedi Vadaspark szurikátacsapatának legifjabb tagját, amely a tavasz első napján, március elsején született.

Zsiráf született a fővárosi állatkertben

Ismét zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben, így most két “apróság” is cseperedik a budapesti zsiráfoknál.

Nőtt a Wizz Air utasainak száma

A Wizz Air több mint 11 millió utast szállított legutóbbi – 2012. március 31-én zárult – pénzügyi évében, a megelőző évben 9,6 millió utasa volt a légitársaságnak, amely az idén induló üzleti évében 12 millió utassal számol.

Lemondott Schmitt Pál köztársasági elnök

Lemondott államfői hivataláról Schmitt Pál köztársasági elnök; az államfő döntését hétfőn jelentette be az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában.

Cozma-gyilkosság: Raffael magára vállalta a gyilkosságot

Magára vállalta Marian Cozma megölését az utolsó szó jogán felszólalva Raffael Sándor pénteken a Győri Ítélőtáblán.

Kábítószert keverhettek két lány italába, egyikük meghalt

A rendőrség feltételezése szerint kábítószert kevertek két 17 éves lány italába, majd egy budapesti, belvárosi hotelben valószínűleg megerőszakolták őket március 22-én; egyikük két napja meghalt – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a BRFK szóvivője.

Horváth Katalin Fanni elmondta: halált okozó testi sértés miatt nyomoznak az ügyben, amelynek két afrikai származású gyanúsítottja van. Egyiküket, egy 28 éves férfit még hétfőn elfogták, ő előzetes letartóztatásban van. 36 éves társa pedig a héten feladta magát, azóta őrizetben van.

Partnerek:

   
Powered by WordPress | Free Cell Phone Sale at iFreeCellPhones.com. | Thanks to Palm Pre Blog, Game Soundtracks and Conveyancing