Horoszkóp 2012: Kos - Bika - Ikrek - Rák - Oroszlán - Szűz - Mérleg - Skorpió - Nyilas - Bak - Vízöntő - Halak

Cikkek a ‘Internet’ kategóriában

Szomorúnak éreznék magukat internet nélkül a brit gyerekek

Szomorúnak és magányosnak éreznék magukat internetkapcsolat nélkül a 12 éves, vagy annál fiatalabb brit gyerekek – derült ki egy friss felmérésből.

A Digital Futures elnevezésű felmérés összesen ezer brit fiatal bevonásával készült. A cél annak kiderítése volt, hogy milyen hatással van az internet a nyolc és tizenhat éves kor közötti résztvevők életére. Az eredmények szerint a világhálótól való érzelmi függőség a tinédzserek körében a legerősebb.

Az olimpia alatt fokozódik a spamveszély

A nyári olimpiai játékok ideje alatt fokozódik a spamveszély, mert a levélszemétküldők kihasználják a fontos eseményeket a kéretlen levelek vonzóbbá tételéhez – derül ki a Symantec számítástechnikai biztonsági vállalat legújabb felméréséből.

Körbejárni Stonehenge-t a Google segítségével

A történelem szerelmesei számítógépük segítségével járhatják körbe Stonehenge-t, megismerve, hogy milyen lehetett a megalitikus építmény négyezer évvel ezelőtt, a virtuális sétát a Google Earth (Google Föld) kiterjesztett alkalmazása, a Google Under-the-Earth teszi lehetővé.

220 százalékos növekedés az RTL Klub online portfóliójánál

A hazai rádiók és televíziók portáljai közül az RTL Klub online portfoliója volt messze a leglátogatottabb 2011-ben. Így továbbra is elmondható, hogy a piacvezető adó online területen is a legnagyobbak közé tartozik. A netezők elsősorban az erős és egyedi videótartalmakért, illetve információkért kattintanak a csatorna oldalaira.

NRC: 4,5 millió internetező, gyorsan nő az idős netezők száma

Magyarországon mintegy 4,5 millióan interneteznek az NRC piackutató friss felmérése szerint, amelyből kiderül, miközben a fiatalok körében szinte mindenki használja a világhálót, egyre több idős ember is csatlakozik rá.

Több mint félmilliárd az internetfelhasználók száma Kínában

Több mint 500 millió kínai használta a világhálót 2011 végén, minden második közülük mikroblogolt is – derül ki egy felmérésből.

Az 513 millió főt is meghaladta a kínai internetezők száma 2011 végén – jelentette be hétfőn a kínai internet információs központ (CNNIC). Ez éves szinten 12,2 százalékos növekedést jelent, vagyis immár a teljes lakosság 38,3 százaléka kapcsolódik a kelet-ázsiai országban a világhálóra – áll a közleményben.

Tavaly novemberben is emelkedett a vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma

Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint a vezető alternatív szolgáltatók (jellemzően a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok) önkéntes adatközlésére épül.

A vizsgált hónapban a hagyományos telefonvonalon szélessávú xDSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma 800 ezer volt. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók előfizetései novemberben 813 ezerre nőttek. Az FTTx, vagyis az (épületig, lakásig, irodáig) optikai szálon nyújtott szolgáltatás esetében 258 ezer előfizetés volt a hónap végén. Összességében 2011 novemberében az adatszolgáltatók vezetékes szélessávú internet-előfizetéseinek száma a teljes piacra vonatkozóan 2,053 millió volt.

Novemberben 2 millió 23 ezer mobilinternet-előfizető volt hazánkban

Novemberben csaknem 2 millió 23 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktív – a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő – ügyfelek száma az előző havi 1 millió 545 ezerről 1 millió 585 ezerre emelkedett.

Újabb rekord a közmédia online lapcsoportjánál

Két napon is meghaladta a közmédia online lapcsoportjának látogatószáma a kétszázezret december elején. A Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió és az MTI oldalait december 1-jén 209 ezer 438-an, december 7-én 201 ezer 98-an keresték fel.

Ezen a két napon a közmédia integrált hírportálja, a hirado.hu is minden korábbinál nagyobb látogatottságot regisztrálhatott: december 1-jén 180 ezer 191, december 7-én pedig 171 ezer 261 olvasó kattintott a lapra. A hirado.hu szolgáltatása május közepén újult meg.

A KamaszPanasz.hu az Év honlapja, a WEBBeteg.hu minőségi díjas

A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által meghirdetett „Az Év Honlapja” pályázaton a H2Online mindkét portálját egészségügy kategóriában szakmai díjjal ismerték el.

Egyre népszerűbb az internetes vásárlás

Csütörtökön van Magyarországon az internetes kereskedelem napja (DotcommerceDay), az ötletgazda Neo Interactive Kft. közleménye szerint a mozgalom célja az, hogy az internetezőkkel megismertesse a magyar piacon is egyre népszerűbb online vásárlás előnyeit, ezzel segítve az internetes kereskedelem és a tudatos vásárlás fejlődését.

A Facebook révén tényleg kicsi lett a világ

Tényleg kicsi lett a világ a Facebook közösségi portálnak köszönhetően: a felhasználók közötti köztes személyek száma 3,74-re csökkent, vagyis ennyi “emberre” vannak egymástól vadidegenek.

Azt, hogy egymásnak ismeretlen emberek között vajon hány köztes személy lehet, Karinthy Frigyes vetette fel a világon először 1929-es Láncszemek című novellájában. A magyar író öt főre tippelt.

Amerikában megnyílt a a Google online zeneboltja

Megnyitotta szerdán Android-alapú online zeneboltját a Google keresőóriás az Egyesült Államokban. A Google Music a zenevásárlás mellett a tárolást is biztosítja – bizonyos határig ingyenesen.

A vállalkozást az EMI, a Sony Music Entertainment, a Universal és 23 független lemezcég látja el tartalommal. A Warner Music Group ugyanakkor egyelőre úgy döntött, hogy nem kapcsolódik bele a szolgáltatásba. Az online könyvtárban 13 millió szám fogadja az érdeklődőket.

Új honlapot kapott a Discovery Channel

A világ első számú non-fiction médiavállalata, a Discovery Communications részeként működő Discovery Networks CEEMEA ma indította el a hazai Discovery Channel megújult honlapját.

A magyar nézők igényének kielégítésére a Discovery Networks CEEMEA elindította a Discovery Channel Magyarország megújult honlapját, mely arculatában a Discovery Channel oldalak nemzetközi hálózatához illeszkedik.

Megújult a Videa.hu videómegosztó

Már látható: alapos ráncfelvarráson esett át a magyar videómegosztó, a Videa.

Szeptemberben több mint 2 millió vezetékes szélessávú internet-előfizetés volt Magyarországon

Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint a vezető alternatív szolgáltatók (jellemzően a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok) önkéntes adatközlésére épül.

A világháló 5 deka – durva számítással

A világháló 5 deka – durva számítással.

A Facebook felhasználók 79 százaléka függő

Pont, mint a nikotinfüggők esetében, a Facebook fogyasztók számára is lehetetlen csupán egy napnyi távollét.

Egy nemrég nyilvánosságra hozott felmérés szerint csupán egy napnyi távollét is túl sok a Facebook felhasználók 79 százalékának. Sőt, negyvennégy százalékuk előbb kukkant fel Facebook oldalára, minthogy megmosná reggel a fogát. A felhasználók fele pedig már most fél amiatt, hogy mennyire is függ az oldaltól. Legalább tisztában vannak vele!

Melyik lesz az év honlapja?

Már csak két hétig lehet jelentkezni Az Év Honlapja pályázatra, amely néhány újdonsággal várja a versenyzőket.

Augusztusban több mint 2 millió vezetékes szélessávú internet-előfizetés volt Magyarországon

Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint a vezető alternatív szolgáltatók (jellemzően a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok) önkéntes adatközlésére épül.

Partnerek:

   
Powered by WordPress | Free Cell Phone Sale at iFreeCellPhones.com. | Thanks to Palm Pre Blog, Game Soundtracks and Conveyancing