Kínai Horoszkóp 2017 – A Kakas Éve!

Kínai Horoszkóp 2017 – A Kakas Éve!

Nem éppen a nyugalom lesz az, ami 2017-et jellemzi majd, már ami az új kezdeteket, szellemi és lelki megvilágosodást illeti. Viszont a sikereket továbbra is a befektetett energia, igyekezet, türelem és kitartás fogja garantálni.

A Tűz Kakas éve 2017. január 28-án veszi kezdetét, és 2018. február 15-én ér véget. A kínai horoszkóp tizedik eleme, a Kakas csupa szerencsés színekben villog, mint az arany, sárga és a barna. A szerencseszámai az 5-ös, 7-es és a 81-es, míg a szerencsevirága a kakastaréj és a kardvirág.

2017-ben a Kakas arra ösztönöz bennünket, hogy a pontosságra, következetességre, figyelmességre összpontosítsunk, hogy hangoljuk össze a nagyobb terveinket/cselekedeteinket, arra, hogy ébredjünk fel végre a téli álomból, és arra is, hogy többé ne halasszuk holnapra azt, amit ma megtehetünk. A kínai kultúrában a Kakasnak ördögűző, rossz lelkeket elhessegető szimbolikus jelentése van, ebből kifolyólag 2017-ben esélyt kapunk arra, hogy megtisztuljunk, levetkőzzük magukról a negatív érzéseket, és leküzdjük a külső és belső ellenségeinket.

A Tűz Kakast a Yin elvei irányítják, amelyek megértéssel, melegséggel, szeretettel ruháznak fel. 2017-ben elérkezik hát az idő arra, hogy elmerüljünk a családi életben, ráleljünk a békére és a harmóniára, közelebb kerüljünk a szeretteinkhez, barátainkhoz. De mivel a Kakas uralkodó eleme a fém, számítani kell gyakori váratlan, helyzeteket felforgató eseményekre. A legfontosabb, hogy ilyenkor meg tudjuk őrizni a rugalmasságunkat és a belső erőnket. Ami a tűzszünetet illeti, az ősz lesz a legstabilabb, illetve az utolsó két hét mindegyik évszakból.

Ezt már olvastad? Horoszkóp a 2017-es évre – mire számíthatunk a szerelem, egészség, karrier és pénzügyek terén?

2017-ben a fém találkozni fog a tűzzel a Kakas jegyében – a tűz megolvasztja a fémet, és perzselő, izzó, megfojtó, feszült hangulatot teremt úgy társadalmi és politikai, mint személyes téren. Ebben az időszakban fontos, hogy legyen mindig kéznél a türelmünk, nyugalmunk és önuralmunk. 2017-ben nem ajánlott pirosat viselni, ez ugyanis tudat alatt képes fokozni a feszültséget, és könnyen kibillent az egyensúlyunkból úgy pszichikailag, mint spirituálisan. Válasszuk a piros komplementer színeit az öltözékünkben, de a kiegészítőkben és a dekorációban is. A legjobb tónusok a föld lágy, relaxáló színei, mint a sárga és a barna.

Kínai horoszkóp 2017-re, csillagjegyekre lebontva

A Patkánynak kellemes családi élményekben lesz része, társadalmi élete fellendül és termékennyé válik, a karrierjében pedig több erőfeszítésre lesz szükség, hogy kizökkenhessen a rutinból, és új életre keltse a kreativitását. Érdemes ugyanakkor odafigyelnie a pihenésre, és szánjon elegendő időt a kikapcsolódásra.

A Bivaly váratlan lehetőségekbe botolhat üzleti téren. Féken kell tartania az érzékenységét, egyébként könnyen megbántódhat az emberi kapcsolataiban, ugyanakkor uralnia kell a makacsságát, egyébként akadályokat vonz magához, amik megnehezítik az életét.

Úgy tűnik, a Tigrisre szerencse vár, ami a tanulmányokat illeti, azonban a karrierjében komoly küzdelem elébe néz. Érdemes lesz odafigyelnie az egészségére is, főként arra, hogy megóvja magát a betegségektől.

A Nyúl nagyon nehezen barátkozik a Kakassal, ezért 2017-ben gyakran kerül majd nehéz helyzetekbe. Sokszor kell majd bebizonyítania, tud diplomatikusan viselkedni a társadalmi interakciókban.

Mivel a Sárkány és a Kakas remekül összefér egymással, a dolgai úgy mennek majd, mint a karikacsapás. Legyen szó karrierről vagy tanulmányokról, minden tökéletesen klappol, azonban nem szabad túlfeszítenie a húrt, főként a pénzügyi és szakmai téren!

A Kígyó könnyen beférkőzik a Kakas bőre alá, ezáltal nagy esélye lesz legyőzni a vetélytársait a pénzügyi és szakmai világban. Lehetősége adódik jelentős vagyont szerezni, és utazásokra is gyakrabban nyílik számára jövőben alkalom.

A számára nem várhatók sem jelentősebb gondok, sem rendkívüli lehetőségek. Bár nem tündököl a társadalmi életben, eredeti ötleteivel sikerül felhívnia magára a figyelmet, és szakmai elismerésre, jelentős jövedelemre tehet szert.

Úgy tűnik, a Juh izgalmas évnek néz elébe, tele kellemes és jelentőségteljes élettapasztalatokkal. Bár kiadásai magasak lesznek, a befektetett pénz hamarosan meghozza a gyümölcsét.

2017-ben a Majom arra számíthat, hogy végre megtérülnek számára az élmúlt évek erőfeszítései úgy anyagi téren, mint érzelmileg.

A kínaiak szerint a csillagjegy, ami ural egy adott évet, nem feltétlenül kedvez azoknak, akik ezalatt a jegy alatt születtek. Ennek nyomán, a Kakasok nehézségekbe ütközhetnek a céljaik elérésében, ezeket az akadályokat viszont nem kell szívre venniük, hanem ellenkezőleg! Erőt kell kovácsolniuk belőlük a folytatásra, és mindenáron bizonyítaniuk kell az értékeiket.

A Kutyának erős ellenféllel kell megküzdenie a jövő esztendőben, aki lehet üzleti rivális vagy egy magánéleti szereplő. A kettőjük párbaja nyomán ráébred majd, hogy mit mulasztott megtenni a szakmában vagy az érzelmi életében.

Bár a Disznó mindig is rögeszmésen kapaszkodott az otthona biztonságába és kényelmébe, egy váratlanul felbukkanó személy bevezeti őt egy olyan világba, aminek a létezéséről eddig még nem tudott.

Kos Horoszkóp 2017 – Magánélet, párkapcsolat, karrier és pénz, egészség!

Oroszlán Horoszkóp 2017 – Magánélet, párkapcsolat, karrier és pénz, egészség!

Nyilas Horoszkóp 2017 – Magánélet, párkapcsolat, karrier és pénz, egészség!

Bika Horoszkóp 2017 – Magánélet, párkapcsolat, karrier és pénz, egészség!

Bak Horoszkóp 2017 – Magánélet, párkapcsolat, karrier és pénz, egészség!

Szűz Horoszkóp 2017 – Magánélet, párkapcsolat, karrier és pénz, egészség!

Ikrek Horoszkóp 2017 – Magánélet, párkapcsolat, karrier és pénz, egészség!

Mérleg Horoszkóp 2017 – Magánélet, párkapcsolat, karrier és pénz, egészség!

Vízöntő Horoszkóp 2017 – Magánélet, párkapcsolat, karrier és pénz, egészség!

Rák Horoszkóp 2017 – Magánélet, párkapcsolat, karrier és pénz, egészség!

Halak Horoszkóp 2017 – Magánélet, párkapcsolat, karrier és pénz, egészség!

Skorpió Horoszkóp 2017 – Magánélet, párkapcsolat, karrier és pénz, egészség!




Nincs hozzászólás

Írj választ