Ez a horgász majd’ megpukkadt, amikor kihúzta a hálóját a vízből! Ez neked is meglepetést fog okozni

0
7458

A polipok roppant magányos állatok, melyek kitartóan megvédik a területet, amelyben élnek. Ritkábban kagylókkal, főként rákokkal táplálkoznak, melyeket igazán trükkösen cserkésznek be. Az alábbi videóban is egy ilyen „túlképzett” puhatestűvel ismerkedhetünk meg, ami a tudtán kívül is alaposan megvicceli a fölötte pár méterrel várakozó horgászt.

Ez a horgász majd’ megpukkadt, amikor kihúzta a hálóját a vízből! Ez neked is meglepetést fog okozni

A férfi különleges módszert fejlesztett ki a rákok kihalászására: egy kosarat, amelybe az ollósok ugyan könnyen bemászhatnak, de kifelé már nem igazán tudják megtalálni az utat. Természetesen a kíváncsi rákok azonnal belesétálnak a csapdába – a sziklás tengerfenék mögött rejtőző polip pedig csak erre vár! Amikor úgy látja, elegendő zsákmány lopózott be a kosárba, odaúszik, óvatosan befurakodik a hálóba, majd egy harapással megbénítja az áldozatait, és jól belakmározik belőlük.

Igen ám, csak a halász is úgy gondolja, ideje lesz kiemelni azokat a csapdákat a vízből. Ekkor a polip ügyesen kicsusszan a háló fogságából, és visszaúszik a barlangjába. Amikor a férfi meglátja a mindössze néhány üres páncélt tartalmazó kosarat, fejcsóválással méltatja a helyzetet. Biztosan megjárta már korábban, hogy zsákmány nélkül maradt, ezért is kapta most lencsevégre a dolgot, a BBC stábjának segítségével.

Leleményes egy polip, meg kell hagyni! A halásznak pedig ideje más horgászóhelyet keresnie, ha fogni is szeretne valamit…

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Írd be a neved