Horoszkóp 2012: Kos - Bika - Ikrek - Rák - Oroszlán - Szűz - Mérleg - Skorpió - Nyilas - Bak - Vízöntő - Halak

Bajai halászlé

Hozzávalók két személyre: 1 kg ponty, 25 dkg vegyes hal: törpeharcsa, csuka, keszeg stb., 2 fej közepes hagyma, 2 púpozott evőkanál őrölt pirospaprika (az egyik kanál édesnemes, a másik erő paprika), 1 db cseresznyepaprika, , 1 kis hegyes zöldpaprika, 1 kis paradicsom, 1,4 dl vörösbor, só.

Készíteni csak szabad tűzön, bográcsban lehet. Az apróra vágott hagymát beletesszük a bográcsba, rátöltünk 11 dl hideg vizet, beledobjuk a már két órával előbb feldarabolt és besózott halat, és feltesszük főni. Amikor forrni kezd (a keletkező szürkés habot nem szabad leszedni!), beleszórjuk az őrölt pirospaprikát, tetejére dobjuk a zöldpaprikát, paradicsomot, cseresznyepaprikát, beleöntjük a bort. A főzés időtartama alatt keverni tilos, helyette időnként megrázogatjuk a bográcsot. A forrástól számított kb. 35-40 percig egyenletes rotyogtatás után kóstolással döntjük el, hogy harmonikusak-e már az ízek. Az esetleges ikrát, tejet a főzés befejezése előtt kb. 10 perccel dobjuk bele. Minden perc számít, mert a halnak nem szabad szétfőnie! Tálaláskor frissen főt hosszúmetéltet adhatunk hozzá.




Eurovíziós Dalfesztivál 2012 >>>

You can leave a response, or trackback from your own site.


Szólj hozzá

Partnerek:

   
Powered by WordPress | Free Cell Phone Sale at iFreeCellPhones.com. | Thanks to Palm Pre Blog, Game Soundtracks and Conveyancing