Ezt a húsmentes krumplis ételt te is imádni fogod!

0
2595

Akik húst, hússal esznek egészen biztosan azt fogják mondani, hogy ez az ebéd nem ér semmit. Mielőtt felelőtlenül jelentenénk ki dolgokat, érdemes előbb megkóstolni. Annyira finom, hogy nem csak a vegetáriánusok, de még a megrögzött húsimádok is imádni fogják.

musaka

A krumplis muszakát nagyon egyszerű elkészíteni, és alig egy óra alatt a világ legfinomabb ételét tehetjük a vendégeink elé. Fél óra alatt előkészíthetjük a hozzávalókat, és szintén fél óra szükséges ahhoz, hogy megsüljön a krumpli.

Hozzávalók: 3 sárgarépa, 1 közepes hagyma, 1 kg krumpli, 1-2 cikk fokhagyma, 2 púpozott evőkanál zsemlemorzsa, egy fél evőkanál liszt, 3 evőkanál olívaolaj, 200 ml víz, só, bors.

Elkészítés:

1. Melegítsük elő a sütőt 190 fokra. Mossuk meg a sárgarépát, majd reszeljük le egy nagyfokú reszelőn.

2. Vágjuk apróra a hagymát, és tegyük oda egy kis ideig pirulni az olajon.

3. Mossuk- és hámozzuk meg a krumplit, majd vágjuk vékony karikákra. Rétegezzük a burgonyát a tepsibe, majd szórjuk meg vékonyan a zsemlemorzsával. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.

4. Ízlés szerint tehetünk a tetejére még apróra vágott gombát, vagy paprikát is. Ezután megint egy réteg burgonya következik. Ezt a műveletet egészen addig ismételjük, míg elfogynak a hozzávalók, és megtelik a tepsink.

5. Az összezúzott fokhagymát keverjük el az olívaolajjal, és pirítsuk 1-2 percig, majd adjuk hozzá egy fél evőkanál lisztet, és öntsük fel egy kevés vízzel. Közben folyamatosa kavargassuk, hogy ne legyen csomós.

6. A keletkezett fokhagymás szószt öntsük a krumpli tetejére.

7. Tegyük a sütőbe, majd 25 perc múlva nézzük meg egy villával, hogy mennyire puhultak meg a krumplik. Ha készen van, még forrón reszelhetünk a tetejére egy kevés sajtot is.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Írd be a neved