Tizenkét trófeát zsebelt be tizennyolc jelölésből Adele brit énekesnő a vasárnapi Billboard Music Awards díjkiosztón Los Angelesben.
Posts Tagged ‘díjátadó’
Összeállt a VIVA Comet legjobb klipjéről döntő szakmai zsűri
May 11th, 2012
Twice Kiderült, kik bírálják a 12. VIVA Comet gála Legjobb klip kategóriájának jelöltjeit. Az eredményre június 14-ig várnia kell a rajongóknak, azonban Karányi Dani, Lakatos Márk, Szabó Győző és Török Ferenc már tudják, hogy melyik jelöltnek osztják majd ki a Comet-gömböt a Papp László Budapest Sportarénában.
Az Anima Sound System kapta az idei első Comet-gömböt
May 8th, 2012
Twice Idén hetedik alkalommal adják át „A Magyar Könnyűzenéért” Comet-gömbjét, amelyet olyan előadók és zenekarok nyerhetnek el, akik legalább 10 éve vannak a pályán és munkájukkal kiemelkedően sokat tettek a hazai könnyűzenéért. 2012-ben az Anima Sound System nyerte el ezt a megtisztelő díjat, így a magyar zene olyan nagykövetei mellé kerültek, mint például Geszti Péter, a Neoton Família vagy Ákos.
Kihirdették a 21. MTV Movie Awards kategóriáit
April 27th, 2012
Twice
Idén sem marad el az év egyik legfontosabb filmünnepe! Április 25-én New Yorkban kihirdették a világ egyik legnépszerűbb filmes eseményének, az MTV Movie Awards idei jelölési kategóriáit. Az MTV globális átpozícionálása óta még az előzőeknél is nagyobb hangsúlyt fektet közönsége szórakoztatására, ezért a gálán a megszokottak mellett idén öt új díjat is kiosztanak.
Idén is gazdára találnak a Comet gömbök
April 4th, 2012
Twice Kiderült az idei VIVA Comet gála időpontja és helyszíne. Az áprilisban megújuló zenecsatorna június 14-én rendezi meg nagyszabású díjátadóját a Papp László Budapest Sportarénában, immáron 12. alkalommal.
A The Artist nyerte a Legjobb filmnek járó Oscar-díjat
February 27th, 2012
Twice
Kilenc alkotást jelöltek 2012-ben a Legjobb film kategóriára a 84-dik Oscar díjátadón. A jelöltek közül a The Artist – A némafilmes és a Hugó kapta a legtöbb díjat, összesen 5-5.
Az alkotást 10 kategóriában jelölték.
A Legjobb filmnek járó díjat is a The Artist – A némafilmes zsebelte be, akárcsak a Legjobb rendezőnek járó trófeát is, hiszen azt nem más nyerte el, mint Michael Hazanavicius. A Legjobb színész kategóriában az alkotás férfi főszereplője, Jean Dujardin nyerte el első Oscarját.
Meryl Streep nyerte a Legjobb színészőnek járó Oscar-díj
February 27th, 2012
Twice
Meryl Streep színésznő nyerte vasárnap este a Legjobb női főszereplőnek járó Oscar díjat, amelyet Los Angesben adtak át, immár 84-ik alkalommal.
„Nem lehetséges. Amikor a nevem mondtátok azt gondoltam: „Na most ne, megint”, viccelődött a színésznő, akit eddig 17 Oscar d1jra jelöltek, de ezekből csak hármat sikerült beváltania, beleértve a mostanit.
Idén a filmipar legendája olyan neveket utasított maga után, mint Gleem Close, Rooney Mara, Viola Davis és Michelle Williams.
Jean Dujardiné lett a Legjobb színésznek járó Oscar-díj
February 27th, 2012
Twice
A francia színész, Jean Dujardin nyerte a Legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar díjat vasárnap este Hollywoodban. A színész a The Artist – A némafilmes című filmbeli alakításáért kapta a filmvilág legrangosabb díját.
„Köszönöm! Húúúú! Szeretem az országotokat!” – nyilatkozta Dujardin lelkesen, miután átvette Oscar díját.
A The Artist összesen 5 trófeát zsebelt be tegnap este, köztük a Legjobb rendezőnek járó díjat, amelyet Michael Hazanavicius vihetett haza, valamint a Legjobb filmnek járó trófeát.
Michael Hazanavicius nyerte a Legjobb rendezőnek járó Oscar díjat
February 27th, 2012
Twice
Michael Hazanavicius nyerte a Legjobb rendezőnek járó díjat, a vasárnap este megrendezett 84-dik Oscar díjátadón, Los Angelesben.
„Én vagyok a legboldogabb rendező a világon” – nyilatkozta a 44 éves filmes, aki megköszönte csapatának az együttműködést, de Uggie-t sem felejtette ki.
A The Artist – A némafilmes összesen 5 Oscar díjat zsebelt be, többek között a Legjobb film és a Legjobb férfi főszereplő kategóriában, amelyet Jean Dujardin vihetett haza.
Christopher Plummer nyerte a Legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar díjat
February 27th, 2012
Twice
Christopher Plummer nyerte a Legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar díjat, a Beginners című filmben nyújtott alakításáért.
Az Oscar díjatat idén immár 84-ik alkalommal adták át Los Angelesben.
Plummer a trófea átvételekor, az Oscar figurához intézte szavait: „Csak pár évvel vagy idősebb nálam. Hol voltál eddig, kedvesem”, majd hozzátette, hogy már születése óta gyakorolja a beszédét, de az már olyan rég volt, hogy el is felejtette.
A Rango nyerte a Legjobb animációs filmnek járó Oscart
February 27th, 2012
Twice Gore Verbinski “Rango” című animációs filmje kapta vasárnap este a Legjobb animációs alkotásnak nyújtott Oscar díjat, a 84-dik alkalommal megrendezésre kerülő díjátadón, amelyet Los Angelesben tartottak.
Az Oscar 2012-es nyertesek listája
February 27th, 2012
Twice Helyi idő szerint vasárnap este tartották a 84-dik Oscar díjátadót los Angelesban, a Hollywood & Highland Centerben. Az est házigazdája Billy Crystal volt.
Oscar 2012 közvetítés
February 26th, 2012
Twice 
Már csak pár óra maradt hátra az Oscar díjátadóig, és mint tavaly, idén is úgy terveztem, hogy Live Bloggingot tartok, ha te is nagy rajongója vagy az eseménynek tarts velem, kommenteljük együtt az év legrangosabb filmes eseményét.
Adele lett a BRIT Awards nagy nyertese
February 22nd, 2012
Twice Kedden este tartották londonban az O2 Arénában a BRIT Awards díjátadó gálát, amelynek nagy nyertese a brit énekesnő, Adele lett. Az énekesnő a “Best British Female” és a “Best British Album” (“21″) ktegóriákban diadalmaskodott.
Hétvégén Oscar-gála az HBO-n
February 21st, 2012
Twice Közeleg a 84. Oscar-gála – magyar idő szerint február 26-án éjjel összesen 24 kategóriában osztják ki a filmipar egyik legnagyobb elismerésének számító díjakat. Az esemény házigazdája a műfajban veteránnak számító Billy Crystal lesz. A vörös szőnyeges bevonulást és a díjátadót idén is élőben közvetíti az HBO.
Adele 6, a Foo Fighters 5 Grammyt kapott
February 13th, 2012
Twice A Los Angeles-i Staples Centerben megrendezett 54. Grammy-gálát beárnyékolt Whitney Houston váratlan halála.
Jennifer Hudson Whitney Houstonra emlékezik
February 12th, 2012
Twice Vasárnap este rendezik meg a Grammy díjátadót, amelyen a szombaton elhunyt Whitney Houstonra emlékezik Jennifer Hudson énekesnő.
A 2012-es Oscar díjátadó jelöltjei
January 24th, 2012
Twice Az Amerikai Filmakadémia ma jelentette be a 2012-es Oscar díjátadó jelöltjeinek listáját, amelyet alább láthattok.
Golden Globe-díj: A némafilmes három, az Utódok két díjat kapott
January 16th, 2012
Twice A némafilmes három, az Utódok pedig két elismerést kapott a vasárnap éjjel Beverly Hillsben megrendezett 69. Golden Globe díjkiosztó gálán.
18 Golden Globe-jelölés az HBO-nak
December 15th, 2011
Twice 





Kategória:
Címkék:















