Horoszkóp 2012: Kos - Bika - Ikrek - Rák - Oroszlán - Szűz - Mérleg - Skorpió - Nyilas - Bak - Vízöntő - Halak

Posts Tagged ‘Facebook’

Van-e élet a Facebookon kívül? – Amerikában már lázadoznak

Tyson Balcomb a liftben döntötte el, hogy végleg búcsút int a Facebooknak. Ugyanis egy nő állt mellette, akivel korábban sohasem találkozott, és akiről mégis túl sok információja volt: tudta, hogy mit szeret enni a nő bátyja, tudta, hogy a washingtoni partok melletti apró szigetre való, és még azt is, hogy nemrégiben Seattle-ben járt, mert olthatatlan vágy támadt benne megtekinteni a híres Space Needle-t.

A Facebook révén tényleg kicsi lett a világ

Tényleg kicsi lett a világ a Facebook közösségi portálnak köszönhetően: a felhasználók közötti köztes személyek száma 3,74-re csökkent, vagyis ennyi “emberre” vannak egymástól vadidegenek.

Azt, hogy egymásnak ismeretlen emberek között vajon hány köztes személy lehet, Karinthy Frigyes vetette fel a világon először 1929-es Láncszemek című novellájában. A magyar író öt főre tippelt.

A Facebook felhasználók 79 százaléka függő

Pont, mint a nikotinfüggők esetében, a Facebook fogyasztók számára is lehetetlen csupán egy napnyi távollét.

Egy nemrég nyilvánosságra hozott felmérés szerint csupán egy napnyi távollét is túl sok a Facebook felhasználók 79 százalékának. Sőt, negyvennégy százalékuk előbb kukkant fel Facebook oldalára, minthogy megmosná reggel a fogát. A felhasználók fele pedig már most fél amiatt, hogy mennyire is függ az oldaltól. Legalább tisztában vannak vele!

A nők a szexről is lemondanának a Facebookért

A Cosmopolitan Magazin által végzett felmérés szerint ötből egy nő inkább élne egy hétig szex nélkül, mint egy hétig anélkül, hogy belépne a Facebookba.

A Facebook maga alá gyűrné az SMS-t

Mobiltelefonokra illeszkedő üzenőszolgáltatást indított útnak a Facebook közösségi portál, amely bízik abban, hogy a fejlesztés lekörözi a hagyományos SMS-küldési formát.

Eminem a legnépszerűbb élő ember Facebook-on

A Billboard magazin hivatalosan is bejelentette, hogy Eminem a legnépszerűbb élő ember Facebook-on. A jelenleg Dr. Dre és Skylar Grey mellett az “I Need A Doctor” című dallal taroló rapper Lady Gaga-tól vette át a vezetést, miután rajongóinak száma elérte a 28.883.000-t, ami akkor 11.000-el volt több mint a májusban új albummal jelentkező énekesnőé.

A Facebookosok könnyűvérűek

Egy, az Egyesült Államokban készült felmérés szerint a Facebook és más közösségi portálok miatt új párok esetében sokkal kevesebb idő telik el az első ágyba bújásig.

A Shape és a Men’s Fitness magazinok felméréséből kiderült, hogy ötből négy nő, és ötből három férfi véli úgy, hogy a digitális közelség sietteti az első szexuális együttlétet.

Facebook, Twitter, MySpace – Mire kell ügyelni?

Az online szociális hálózatok, mint a Facebook, Twitter, MySpace, mára egy sereg embert tudtak meggyőzni, hogy fotóikat, videóikat és egyéb személyes jellegű tartalmaikat online elérhetővé és bármikor megtekinthetővé tegyék – ugyan akkor vannak olyan dolgok is, amiket jobb, ha soha nem posztolunk a profilunkon.

Like-olj a Facebookon! – A létezésed egy formája

Egyre több emberi csatlakozik a facebook közösséghez, és lassan a szocializáció egy formájává kezd válni. Ez viszont nem feltétlenül rossz!

Gyakran szembesülünk azzal, hogy olyan emberek adnak hozza a baráti listájukhoz, akikkel még sosem beszélgettünk különösebben. Így akár ismerkedésre is alkalmunk nyílhat.

Facebook és Twitter, mint divat?

Manapság ritka az olyan fiatal, aki ne lenne tagja valamilyen online szociális közösségnek, mint pl: hi5, iwiw, facebook vagy twitter.

Csak idő kérdése volt, és tudni lehetett, hogy ezekre előbb utóbb a divat is le fog csapni. Gerry Mckay készített egy egyedi cipőket tartalmazó Adidas dizájnt, amely a szociális hálózatokat célozza meg. Lájk, vagy nem lájk?

Lady Gaga eltűnik Facebook-ról

Lady Gaga, a nemrég hazánkban teltházas koncertet adott világsztár több, mint 24 millió rajongóval büszkélkedhet a népszerű közösségi oldalon, továbbá 7 milliónál is több Twitter-követővel, jelenleg pedig “The Fame Monster” című albumával 90. hete van jelen a MAHASZ Top 40 album listáján. 

A Facebook segítségével jött rá, hogy férjének van még egy felesége

Megdöbbentő tényre derített fényt egy amerikai nő a Facebook közösségi oldal segítségével. A 41 éves Lynn France hűtlenséget érzett férjével kapcsolatban, ezért nyomozni kezdett, amire bukkant igencsak megdöbbentette.

Facebook: Több mint 500 millió felhasználó

Félmilliárd felhasználó fölött jár a Facebook, amely hat évvel ezelőtt mindössze egy egyetemi közösségi oldalként indult. Mark Zuckerberg a Facebook alapítója videoüzenetben köszöntötte a közösségi portál használóit, akik szerinte valóban világméretű mozgalmat hoztak létre.

800 millió dollár bevételre tett szert a Facebook 2009-ben

A világ legnagyobb közösségi oldala, a Facebook, tavaly csaknem 800 millió dollárnak megfelelő bevételre tett szert, írja a Bloomberg, amely a felhasználok növekedésének tudja be a bevétel növekedését.

A Facebook felhasználóinak száma jelenleg eléri a 500 milliót. A most közzétett adatok túlszárnyalják az elemzők elvárásait, akik 500 millió dolláros bevételt jósoltak a közösségi oldalnak.

A Facebook-használók 60 százaléka törölné magát az oldalról

A Facebook-használók 60 százaléka fontolgatja, hogy törli magát a közösségi portálról, miután sokan érzik úgy, hogy az oldalon tárolt személyes adataik nincsenek kellő biztonságban – derül ki a Sophos biztonsági szoftverekkel foglalkozó vállalat jelentéséből.

Házasságokat romból a Facebook

A legtöbb ember számára a Facebook csupán egy egyszerű közösségi oldal, amely segítségével kapcsolatot tud teremteni barátaival. Az elmúlt időben azonban a közösségi oldal sok felhasználójának okozott problémát.

Azok mellett akik elvesztik állásaikat, mert éppen egy nem megfelelő pillanatban üzentek a Facebookon, megjelent egy újabb kategória: olyan párok, akik a Facebook miatt szakítottak. Egy Nagy-Britanniai ügyvédi iroda közzétett egy kutatást, amelyből kiderül, a válások 20 %-nál a Facebook közösségi oldal volt a felelős.

A Facebook és a két Kelly szerelmi története

Kelly Hildebrandt és Kelly Hildebrandt a Facebook közösségi oldalon keresztül ismerte meg egymást. Szerelembe estek, hamarosan pedig összeházasodnak.

Érdekesen indult Kelly Hildebrandt és Kelly Hildebrandt szerelme, aki a Facebook közösségi oldalon talált egymásra, azok után, hogy a férfi Kelly Hildebrandt felfedezte, létezik még egy Kelly Hildebrandt nevű ember a világon, aki nő.

Partnerek:

   
Powered by WordPress | Free Cell Phone Sale at iFreeCellPhones.com. | Thanks to Palm Pre Blog, Game Soundtracks and Conveyancing