Horoszkóp 2012: Kos - Bika - Ikrek - Rák - Oroszlán - Szűz - Mérleg - Skorpió - Nyilas - Bak - Vízöntő - Halak


Posts Tagged ‘Kína’

Több mint félmilliárd az internetfelhasználók száma Kínában

Több mint 500 millió kínai használta a világhálót 2011 végén, minden második közülük mikroblogolt is – derül ki egy felmérésből.

Az 513 millió főt is meghaladta a kínai internetezők száma 2011 végén – jelentette be hétfőn a kínai internet információs központ (CNNIC). Ez éves szinten 12,2 százalékos növekedést jelent, vagyis immár a teljes lakosság 38,3 százaléka kapcsolódik a kelet-ázsiai országban a világhálóra – áll a közleményben.

3D-s televíziócsatornát indít Kína

2012. január 1-től 3D-s televíziócsatorna indul Kínában – erősítette meg a korábbi híreket az állami rádió, film és televízió főhivatal (SARFT). Várhatóan a londoni olimpia is szerepel majd a műsoron.

Az adó három hétig kísérleti jelleggel működik, s a január végi kínai tavaszi újévtől már teljes kapacitással, hivatalosan is megkezdi a sugárzást.

Nem hívhatja iPadnek táblagépét az Apple Kínában

Vagy új nevet ad iPad-jének az Apple Kínában, vagy megveszi a márkanevet attól a hongkongi cégtől, amely 2001-ben jegyezte be itt, sokkal korábban, mint hogy az amerikai vállalat kihozta volna táblagépét – derül ki a sencseni (Shenzhen) bíróság ítéletét követő szerdai sajtóbeszámolókból.

Egy éven belül ötezerrel nőtt a százévesek száma Kínában

Közel 49 ezer százévese van Kínának, számuk a tavalyihoz képest több mint 5 ezerrel nőtt – derül ki egy frissen publikált felmérésből.

Átadták Kína leggazdagabb falujának felhőkarcolóját

A kelet-kínai Csiangszu (Jiangsu) tartomány Huahszi (Huaxi) szocialista mintafalujában a hétvégén ünnepélyesen átadták azt 328 méter magas felhőkarcoló tornyot, amely magasabb, mint a párizsi Eiffel-torony vagy a New York-i Chrysler Building, s amelyben egy egytonnás aranybivalyt is megtapogathatnak a látogatók.

Az USA áll az élen az országok globális imázs rangsorában

Továbbra is az Egyesült Államok áll a lista élén az országok globális imázs rangsorában, megelőzve Németországot és Franciaországot.

Íme a Panda kutya

Shanghaiban, Kínában rendeztek kutyakiállítást, ahova egy igencsak fura kutya is ellátogatott. Gazdái pandamacit faragtak a kutyából.

Partnerek:

   
Powered by WordPress | Free Cell Phone Sale at iFreeCellPhones.com. | Thanks to Palm Pre Blog, Game Soundtracks and Conveyancing