Horoszkóp 2012: Kos - Bika - Ikrek - Rák - Oroszlán - Szűz - Mérleg - Skorpió - Nyilas - Bak - Vízöntő - Halak


Posts Tagged ‘Megasztár’

Tolvai Renáta – Szerelem utolsó vérig

Tolvai Renáta első egyéni produkciójában Király Linda slágerét adta elő az érzéki dalok döntője során. Jobban szeretem, amikor énekelsz, mint amikor suttogsz! – kezdte értékelését Mester Tamás, aki szerint szexinek sem volt mondható a nagyváradi lány előadása.

Szíj Melinda – All that jazz

Melinda életre szóló élményként könyvelte el a Feke Pállal való múlt heti duettezést, a 41 éves kereskedelmi ügyintéző kollégái a múlt héten a stúdióból szurkoltak kedvencüknek.

Giorgio – Father figure

Giorgio gyerekkori terveiben kicsit később szerepelt az éneklés ahhoz képest, ahol most tart. Presser Gábort magával ragadta az az emberi szenvedély, ami kifakadt a versenyzőből a produkció alatt, emellett az előadás tökéletes felépítését is dicsérte, melyre Friderikusz Sándor is felfigyelt.

Kállay-Saunders András – Wicked game

András a lányok nagy örömére kigombolt inggel lépett színpadra, a zsűrinek ez a húzás már nem tetszett annyira. Friderikusz Sándor azt tanácsolta a versenyzőnek, hogy ne hallgasson a közönség igényeire, ehelyett inkább próbáljon mindig egy lépéssel előttük járni. Claudia most sem hagyta szó nélkül Fridi kritikáját …

Tolvai Renáta – I’m your baby tonight

Mester Tamás biztatásképpen csak annyit mondott Tolvai Renátának, hogy mutassa meg a „mezítlábas verzióját” is. Presser Gábor ezúttal szenvedélyesebb produkciót várt, az ítész úgy látta, hogy ez azért nem sikerült, mert a lány a technikai tökéletességre törekedett. Fridi most inkább a divatkreátorok és a táncegyüttes munkáját dicsérte.

Szíj Melinda – Unchained melody

Presser Gábor nagyon sok énekestől hallotta már Melinda versenydalát, de a három eddigi legjobb előadás közé sorolta a 41 éves versenyzőjét.

Kökény Attila – Tevagyazakitalegjobban

Másodjára a Back II Black dalát hozta el a nézőknek és a zsűrinek a Megasztár 5 legidősebb férfi versenyzője. Mester Tamás díjazta Attila improvizációját, Presser Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy a 35 éves zenészben nincs meg az az önzőség, ami a legtöbb szólistában ott van, ennek köszönhette, hogy együtt tudott muzsikálni a Megasztár zenekarával.

Giorgio kiesett, Kállay-Saunders András folytatja a Megasztárt

Szexis dalokat adtak elő novemhaber 26-én a döntős Megasztárok. A Megasztárban már csak öten maradtak, ma este kétszer is színpadra léptek, viszont ma este is valakinek mennie kellett.

Kapósak a Megasztár 5 versenyzői!

A még versenyben lévő döntősöket hatalmas érdeklődés övezi mind a közönség, mind a sajtó részéről, ám a kiesettek sem panaszkodhatnak, sőt! Bár a végső győzelemre már nem esélyesek, számos ajtó megnyílt előttük és karrierjük most kezd csak igazán felfelé ívelni.

Kökény Attila és Szíj Melinda – New York, New York

Hatalmas ovációval fogadta a közönség a két legidősebb versenyző közös produkcióját. Fridinek egyértelműen Kökény Attila volt a jobb, de ettől függetlenül habozás nélkül elmenne minden Szíj Melinda-koncertre.

Giorgio és Lakatos Yvette – Kids

A két Mega-versenyző együtt Robbie Williams és Kylie Minogue közös slágerével szállt versenybe a duettek estéjén. Fridi rémisztően unta magát a dalt, mert számára egyik énekesből sem mutatott az égvilágon semmi újat. Presser Gábor úgy vélte, hogy a versenyzők mindent elénekeltek, amit a dalban el lehet énekelni.

Kállay-Saunders András és Tolvai Renáta – Endless love

Mester Tamás egy Tolvai Renátához intézett kérdéssel kezdte megszólalását, ami azonnal felborzolta a kedélyeket a stúdióban. Presser Gábor szerint voltak szépséghibái a duettnek, de mindent összevetve elégedett volt a versenyzőkkel. Eszenyi Enikőnek arra panaszkodott, hogy nem tudott tetőzni a libidója a mikroportok zsinórja miatt, ettől függetlenül egy tökéletes „Rómeó és Júlia” párosnak nevezte a fiatalokat.

Kökény Attila és Miklósa Erika – Time to say goodbye

Miklósa Erika úgy gondolja, hogy Kökény Attilának vérében van a siker. A világhírű énekesnő a decemberben és a januárban a New York-i Metropolitan Operában fog fellépni. Eszenyi Enikőt annyira elvarázsolta a produkció, hogy fel sem tűnt neki az általa várt kézcsók, Mester Tamásnak nem jutott eszébe semmi az előadás közben, de szerinte ez most jót jelent.

Giorgio és Dér Heni – Trouble

Dér Heni úgy gondolja, attól jó duett egy duett, ha a két énekes egy testként tud a színpadra lépni. Fridi nagyon élvezte az „egybeolvadást”, ő Mesterrel együtt Giorgio megőrülésére várt, ami szerencsére megtörtént a produkcióban.

Szíj Melinda és Feke Pál – Magányos csónak

Szíj Melinda partnerérül Feke Pál musical énekest kapta. Eszenyi Enikő rengeteget tanul Melindától az előadásai alatt, a művésznő gratulált Pálnak a héten átvett kitüntetéséhez. Fridi változatlanul önbizalmat próbál lehelni Melindába, Presser Gábor úgy látta, hogy a páros a maximumot hozta ki a dalból.

Kállay-Saunders András és Gáspár Laci – Part time lover

A duettezőknek a gyakorlás alatt végig közös példaképük, a dal eredeti előadója, Stevie Wonder lebegett a szemük előtt. Eszenyi Enikő nem érezte az összhangot, sőt, egyáltalán nem érzett semmilyen kapcsolatot a két énekes között, Laci azonban megvédte magát és Andrást.

Tolvai Renáta és Ganxsta Zolee – Crazy in love

Ganxsta Zolee szerint Renáta csillagos ötös, Mester Tamás bandatársával elfogult volt, Renivel már kevésbé. Eszenyi Enikő Zolee odaadását emelte ki értékelésében, illetve Reni extázisának hiányát, Presser Gábornak viszont most is tudott újat mutatni a versenyző. Fridit inkább a lány fenékrázására kötötte le, maga a dal és az éneklés annyira nem.

Lakatos Yvette és Bereczki Zoltán – (I’ve had) the time of my life

Lakatos Yvette és Bereczki Zoltán nagyon jól együtt tudtak működni a próbákon, a musical színész szerint a 16 éves lány isteni duett partner. Fridinek is inkább Yvette-től esett le az álla, a zsűritag úgy látta, hogy Zoli nem rúgna labdába a Megasztár mostani mezőnyében. Presser Gábor már lágyabb kritikával illette az előadást, Eszenyi Enikő és Mester Tamás egyaránt csodálatosnak ítélte a produkciót.

Lakatos Yvette távozott a Megasztárból, Giorgio megmenekült

Duetteket adtak elő november 19-én a döntős Megasztárok. A műsor első részében a versenyben lévő Megasztárok híres énekesekkel duetteztek, írja a Doily.hu zenei magazin.

Tolvai Renáta – Empire state of mind (Part 2) Broken down

Tolvai Renáta a filmzenék estéjére a Szex és New York 2 egyik betétdalával készült.

Partnerek:

   
Powered by WordPress | Free Cell Phone Sale at iFreeCellPhones.com. | Thanks to Palm Pre Blog, Game Soundtracks and Conveyancing