A VIVA Teleton idei himnusza, a Tárd ki szíved alig két hete jelent meg, de máris tarol a slágerlistákon: Falusi Mariann és Varga Viktor duettje rögtön első helyen nyitott a VIVA Chart Show-ban. A karácsonyi dalt bárki meghallgathatja élőben most vasárnap az Arena Plázában megrendezésre kerülő Teleton bulin.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a VIVA TV a Teleton jótékonysági akcióhoz kapcsolódóan egy karácsonyi dallal is meglepi az embereket. Idén egy kivételes páros, Falusi Mariann és Varga Viktor varázsol ünnepi hangulatot a „Tárd ki szíved” című dallal, amelynek szövegét Molnár Tomi, az Anti Fitness Club énekese jegyzi, zenéjét pedig Szabó Zé szerezte. A Teleton-himnusz ráadásul máris óriási siker: több országos rádió játssza a dalt, ráadásul a VIVA Chart Show listáján is első helyen nyitott.
A „Tárd ki szívedet” bárki meghallgathatja élőben most vasárnap: December 12-én a Kerepesi úti bevásárlóközpontban egy ingyenes koncert-maratonnal folytatódik a VIVA Teleton, ahol a sztárok a zene erejével hívják fel a figyelmet az ügy fontosságára. Az eseményen Viktor és Mariann mellett fellép többek között AFC Tomi, Caramel, Bencsik Tamara, Brasch Bence, Fluor Tomi, Puskás Peti, Király Viktor, Fekete Dávid és a Jóban Rosszban sztárja Szabó Zsófi.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
A Teleton hétvége december 18-án és 19-én jelentkezik élőben a VIVA műsorán, és már él az adományvonal is: a 06 91 22 50 22- es számot bármelyik hálózatból el lehet érni, egy hívás díja bruttó 375 forint.