Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy kövesd legújabb Facebook oldalunkat!

A Rém rendes család című sorozat egyike volt azoknak a sorozatoknak, amely hatalmas népszerűségnek örvendett Magyarországon. Al, Peggy és a gyerekek minden tévénéző életét megédesítették, szinte nincs olyan aki ne ismerné a sorozatot.

Ha láttál legalább egy részt a sorozatból, biztosan ismerheted Marcy-t is, aki Peggy legjobb barátnője volt a sorozatban. A karaktert Amanda Bearse alakította, magánélete azonban nem olyan könnyed, mint a sorozatban.

Amanda volt az első olyan színésznő, aki nyíltan felvállalta leszbikusságát. 1993-ban, amikor a homoszexualitás nem volt ennyire elfogadott, mint napjainkban, tette több megpróbáltatás elé állította, mint arra számított volna. Számos alkalommal kritizálták, sokszor meg is fenyegették.

Sőt, a meleg közösség tagjaként számos AIDS-ben elhunyt barátját veszítette el, éppen ezért később egy betegeket támogató alapítvány nagykövete lett.

„Az elmúlt 30 évben több barátom és ismerősöm elhunyt HIV/AIDS betegségben. Nem tudom elmondani, mennyire megviselt ez a dolog, de elmondhatom a fájdalmat, amit az elvesztésük okozott, és rábírhatom az embereket, hogy többet tudjanak erről a szörnyű betegségről.” – nyilatkozta a színésznő.

Nagyköveti tevékenysége mellett sorozatokban játszik. Így néz ki ma Marcy D’Arcy.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!