Sajnos a legtöbb ember inkább hosszú éveken keresztül fizeti a banki hitelt, csak hogy minél nagyobb, és impozánsabb házat építhessen. Legalább egy szobával nagyobb kell legyen, mint a szomszédé, hiszen ez a státuszszimbólum. Mennyivel könnyebb lenne, ha a praktikusságot, és nem a külvilág véleményét vennénk figyelembe.
Olvasd el ezt is: Börtön vár a nagymamára, miután két unokája is meghalt, akiket az ő gondjaira bízott a lánya
A legtöbb család alig háromnegyedét használja annak a háznak, amit kölcsönök árán sikerült felépítenie. Tervezzük meg igényeink szerint, és csak akkora házat építsünk, amit rendben tudunk tartani, és be is tudunk lakni.
Az alábbi videóban láthatjuk, hogy egy fiatal pár Jakob és Ana, milyen aranyos, multifunkcionális, kerekeken is gurítható házat épített. Kívülről nem tűnik nagynak, de ha bemegyünk, láthatjuk, hogy leleményességüknek köszönhetően mennyi miden helyet kapott a kis lakásban.
A picinyke nappali-konyhában pl. egy-két mozdulat, és akár hat személy részére is teríteni tudnak az összecsukható asztalra. A ház 7 méter hosszú, két bejárata van, rendelkezik egy tökéletesen felszerelt konyha-nappalival, és a tetőtérben egy szuper hálószoba is van.
» A férfi feláldozta a karrierjét, hogy gondoskodjon feleségéről, aki évek óta vegetatív állapotban van
» Szegénységben él a világ egyik legjobb idegsebésze, aki 40 ezer ember életét mentette meg: „Nincs szükségem vagyonra”
» Az édesanyának azt mondták, ne mutogassa a nyilvánosság előtt túl sok bőrrel született fiát, aki azóta felnőtt, és jóképű férfi lett belőle
» A karmikus adósságszám megmutatja, hogy befolyásolja az előző életünk a jelenünket – Szerepel-e a képletedben ez a 4 szám?
Egyetlen dolog hiányzik belőle, az a fürdőszoba. Ana, úgy gondolta, hogy helyet spórolhatnak, ha nem építik fel, szerinte a fürdő nem egy létfontosságú dolog. A ház óriási ablakainak köszönhetően nagyon világos, és még tágasabbnak tűnik.