A 31 éves Trisha Taylor Idahóból úgynevezett üvegcsont-betegségben (Osteogenesis imperfecta) szenved, aminek következtében a csontjai rendkívül törékenyek. Eddigi élete során több mint 600 csonttörése volt – néhány csontját egyszerűen tüsszentés közben törte el, másokat egy-egy esésből – és mindössze 86 centi magasra nőtt.
Amikor megszületett, és diagnosztizálták nála a betegséget, az orvosok nem sok esélyt adtak neki a túlélésre, azt mondták, még az 1 éves kort sem éri meg. Trisha azonban megcáfolta az elvárásokat, és bár nem volt könnyű az útja, mégis felnőtt, és szinte bármire képes, amire egy egészséges ember, még ha sokkal jobban oda is kell figyelnie a mozdulataira. Nem tud 2-4 kilónál nehezebb dolgokat megemelni, gyengék a karjai, és nehezen tud egyedül felöltözni, de nagyjából mindent meg tud oldani a mindennapokban.
Olvasd el ezt is: Börtön vár a nagymamára, miután két unokája is meghalt, akiket az ő gondjaira bízott a lánya
„Nem tudom, milyen érzés normálisnak lenni. Nem tudom, milyen lehet egy olyan gyerekkor, amiben nincsenek csonttörések, kerekesszék, fizioterápia és mindennapos kihívások.” – mondja Trisha, aki a nehézségek ellenére kitartó küzdelemmel minden célját elérte.
Trisha és Michael az egyetemen ismerkedtek meg, és 9 hónap randevúzás után a férfi megkérte a kezét.
» A férfi feláldozta a karrierjét, hogy gondoskodjon feleségéről, aki évek óta vegetatív állapotban van
» Szegénységben él a világ egyik legjobb idegsebésze, aki 40 ezer ember életét mentette meg: „Nincs szükségem vagyonra”
» Az édesanyának azt mondták, ne mutogassa a nyilvánosság előtt túl sok bőrrel született fiát, aki azóta felnőtt, és jóképű férfi lett belőle
» A karmikus adósságszám megmutatja, hogy befolyásolja az előző életünk a jelenünket – Szerepel-e a képletedben ez a 4 szám?
„Azt kérdezgettem magamtól, el tudom-e képzelni valaki mással az életemet, és a válaszom az volt, hogy nem.” – meséli Michael.
Trisha mindig szeretett volna édesanya lenni, de a terhesség az ő esetében hatalmas kockázattal járt. Az orvosok azt mondták neki, hogy a magzat akár a gerincét is eltörheti, vagy a tüdeit is összenyomhatja, de Trisha vállalta a kockázatot, és kisfia, Maven, teljesen egészségesen jött a világra. Amikor a gyerekvállalás mellett döntött, a legtöbben azt mondták neki, hogy nem kellene belevágnia, mert történhet vele valami, vagy, mert nem lesz képes gondoskodni egy gyerekről.
Trisha megcáfolta mindezeket a feltételezéseket, és bebizonyította, hogy igenis képes rá.
Azt mondja, anyaként tulajdonképpen ugyanolyan az élete, mint minden más édesanyának, ugyanúgy próbálja nevelni és fegyelmezni a gyerekét, az egyetlen különbség, hogy időnként fájnak a csontjai, és le kell pihennie egy időre, és gyakrabban szenved csonttöréseket az átlagnál.
Egy blogot is vezet, And She Did néven, ahol az életéről ír, és mindazokról a dolgokról, amiket sikerült elérnie, annak ellenére, hogy az emberek mindig azt mondták neki, nem lesz képes rá.
Trisha szeretné, ha a jövőben még egy gyerekkel bővülhet a család, ezúttal örökbefogadás révén. Azt reméli, hogy a történetével másokat is inspirálhat, és megmutathatja, hogy a fogyatékkal élő embereknek is lehetnek saját gyerekeik.