A legtöbb nő nem szeret vasalni, azonban néha muszáj, hiszen vannak olyan ruhaneműk, melyek ígénytelenségre utalnak, ha gyűrötten vesszük fel őket. Ha nem vagyunk barátságban a vasalóval, épp itt az ideje, hogy megszeressük. Nem csak vasalásra használhatjuk, mutatjuk, hogy ezenkívül milyen hasznos lehet.
1. Ha egy fontos dokumentumot szeretnénk befóliázni, otthon is megtehetjük. Szerezzünk be fóliát, helyezzük két réteg közé a dokumentumot, tegyünk rá egy vastagabb törölközőt, majd alaposan vasaljuk meg.
2. Könnyen eltüntethetjük a padlóról a karcolást. Töltsük fel vízzel a karcolást, majd tegyünk rá egy törölközőt, és vasaljuk meg. Mikor eltávolítjuk a törölközőt, látni fogjuk, hogy nyoma sincs a karcolásnak.
3. A gyertyafoltot is eltávolíthatjuk a vasaló segítségével. Forrósítsuk fel a vasalót, tegyünk a foltra egy újságpapírt, majd addig vasaljuk, míg felissza a gyertyát.
4. Fordítsuk felfelé a vasaló talpát, kapcsoljuk be, tegyünk rá egy serpenyőt, majd süssük meg rajta a tükörtojást.
5. Ha félig feljött a kedvenc műanyag matricánk, de már nem ragad vissza, a szélére tegyünk egy kisebb darab ragasztót, fedjük le egy darab alufóliával, majd vasaljuk meg.
6. Nyomott hagyott a kanapé lába a szőnyegen? Terítsünk rá egy törölközőt, majd a vasalóval gőzöljük át alaposan.
7. Vákuumos csomagolást készíthetünk a fagyasztani való húsnak, zöldségnek. Tegyünk a zacskó szájára egy darab fóliát, fektessük le, vasaljuk rajta egy párat, és ettől majd légmentesen zárni fog a nejlon.