A Szivárvány Misszió Alapítvány idén is – immár tizenhatodik alkalommal – megrendezi a Budapest Pride Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Kulturális Fesztivált, melynek programjából ez évben sem hiányoznak a filmvetítések.
A kerékpártúrával, koncertekkel, partikkal, színházi előadásokkal, beszélgetésekkel, irodalmi estekkel, rapid randikkal, társasjátékokkkal, workshopokkal stb. (részletes program itt) színesített Budapest Pride június 11-től 19-ig zajlik, az ennek keretében megrendezendő filmfesztiválra pedig június 12. és 19. között kerül sor.
A 16. Budapest Pride Filmfesztivál nyitófilmje az Egy egyedülálló férfi (A Single Man) című Tom Ford-mű lesz, melynek főszerepéért Colin Firthöt 2010-ben Oscar-díjra jelölték. Az alkotás – ami Christopher Isherwood regénye alapján készült, és egy, a hatvanas évek Amerikájában élő középkorú homoszexuális férfi a főhőse, akinek meghal a szerelme, és ezt képtelen feldolgozni – most először lesz látható Magyarországon!
A hiánypótló vetítésen kívül a Művész moziban további 24, a témához kapcsolódó nagyjátékfilmet mutatnak be a világ minden tájáról (külön kiemelnénk még a Lorca és Dalí – Little Ashes – című alkotást, melyben Dalít az Alkonyat-filmek sztárja, Robert Pattinson játssza!). A részletes programot és a filmek tartalomleírását megtaláljuk a Művész mozi honlapján. A Budapest Pride vetítéseire a helyár 1.200 forint, kivéve az Egy egyedülálló férfit, amit 1.400 forint ellenében láthatunk. A filmeket DVD-ről mutatják be.