Negyedszázad telt el azóta, hogy az RTL műsorára tűzte a később legendássá váló talk show-t, a Mónika Show-t. A jubileum apropóján Erdélyi Mónika idézte fel a műsor indulásának körülményeit, valamint azokat a részleteket, amelyek a nézők számára eddig rejtve maradtak.
A műsorvezető elárulta, hogy egészen váratlanul került a produkció közelébe.
„Az egyik rokonunk látta egy helyi újságban a hirdetést, miszerint egy országos tévécsatorna női műsorvezetőt keres. Másnap volt a jelentkezési határidő, úgyhogy gyorsan felhívtam őket telefonon és elmentem az első válogatásra” – idézte a Story Erdélyi Mónikát.
A kiválasztási folyamat több körből állt, és komoly feladatokat is tartalmazott.
„Több feladat is volt. Az egyik, hogy egy képzeletbeli bíróságról tudósítsak, a másiknál szembesíteni kellett valakit egy hazugsággal, és volt még három vagy négy rosta. Az utolsó körnél árulták el, hogy melyik televíziós csatornáról és milyen jellegű műsorról van szó.”
Végül 860 jelentkező közül választották ki Erdélyi Mónikát, aki az évek során a műsor meghatározó arcává vált.
A háttérben eközben a szerkesztők folyamatosan dolgoztak a szereplők felkutatásán. Nemcsak jelentkezőkre támaszkodtak: az utcán, aluljárókban és szórakozóhelyeken is megszólították az embereket. Bizonyos témák esetén célzottan keresték az interjúalanyokat, például egy mentális betegségekről szóló epizódhoz pszichiátriai intézmények környékén próbáltak megszólalókat találni.
A forgatások szervezése is szigorú szabályok szerint zajlott. A vendégek külön folyosókon, egymástól elszeparálva várakoztak, hogy a stúdióban találkozzanak először. Amennyiben valaki nem megfelelő állapotban érkezett, a helyszínen lehetőséget kapott a tisztálkodásra és az átöltözésre.
A műsor egyik legtöbbet vitatott kérdése a szereplők juttatása volt. Erdélyi Mónika szerint a jelenetek nem voltak megrendezettek, és a vendégek ezért nem kaptak fizetést sem. A csatorna legfeljebb az útiköltséget térítette meg számukra. A tapsoló statiszták viszont adásonként 5 ezer forintos díjazásban részesültek.
A műsorvezető felidézte azt a pillanatot is, amikor értesítették a döntésről: „2001 januárjában felhívtak, hogy engem választottak. Sosem felejtem el ezt az időszakot! Ahogyan sok más pillanatot sem a kilenc évig tartó Mónika show-ból.”
