Amikor a 40 év korkülönbség ellenére összeházasodtak, sokan ítélkező pillantásokat vetettek rájuk. Ők azonban úgy gondolják, hogy az életkor egyáltalán nem számít.
A 87 éves Edna Martin és a 47 éves Simon Martin 18 éve ismerték meg egymást, és rögtön első látásra egymásba szerettek. Simon akkoriban 30 éves volt, de még soha nem volt barátnője. A szüleivel lakott, és rajongott az orgonakoncertekért.
2003-ban Simon elment egy koncertre, és mivel kicsit későn ért oda, ezért úgy döntött, hogy a vészkijáratot használja a bejárat helyett. Nem is sejtette, hogy az ajtó mögött leendő felesége vár rá. „Ott állt, egy szép, fekete zakóban, és kitárta a karját. Szó szerint egymás karjába zuhantunk” – magyarázta a férfi.

Edna akkoriban 70 éves volt, és már egy ideje egyedül élt, miután elvált első férjétől. Kezdetben távkapcsolatban éltek Simonnal, mert a férfi Birminghamben élt, Edna pedig Weston-super-Mare-ben.
Amikor Simon szülei megtudták, hogy a fiuk egy nála majdnem kétszer idősebb nővel randevúzik, először megdöbbentek, de aztán elfogadták a kapcsolatukat, amikor látták, milyen boldogok együtt.
Edna családja ezzel szemben az első perctől kezdve támogatta őket, annak ellenére, hogy az unokái közül többen idősebbek Simonnál. Amikor a nő elmondta a gyerekeinek, hogy összeházasodnak, az egész család vele együtt örült.
2005. július 8-án házasodtak össze, Edna lánya sütötte az esküvői tortájukat, és a nő akkor 57 éves fia kísérte oltár elé az édesanyját.

De míg a családtagok támogatták őket, az idegenektől gyakran kapnak furcsa pillantásokat és rosszindulatú megjegyzéseket. „A barátaink és ismerőseink mindig is örültek nekünk, mi pedig természetesen figyelmen kívül hagyunk minden furcsa pillantást és megjegyzést” – mondta Simon.
Az évek során természetesen voltak problémáik, de ezek csak még erősebbé tették a kapcsolatukat. Simonnál cukorbetegséget diagnosztizáltak, és veseátültetésre volt szüksége, ezért egy ideje nem tud utazni, pedig azelőtt rengeteg orgonakoncertre járt az országban. Ugyanakkor diszlexiája, diszpraxiája és Asperger-szindrómája is van.
Ednának is járókeretre van szüksége, így mindkettőjük mozgáskészsége korlátozott, de ez egyáltalán nem jelent akadályt a számukra. „Simonnak voltak egészségügyi problémái, én pedig öregszem, de hát ki lesz fiatalabb?” – foglalta össze Edna.
Edna mérnökként dolgozott, mielőtt nyugdíjba vonult, és az első házassága 37 éven át tartott. Volt férjétől két gyereke született, Lorraine és Russell, akik mindketten nagyon kedvelik Simont. Russel minden apák napján küld Simonnak egy képeslapot, és néha viccből „apának” szólítja, de ami a legfontosabb a számára, hogy Simon boldoggá teszi az édesanyját.

A házaspár természetesen első perctől tisztában volt azzal, hogy nem lehetnek saját gyerekeik, és Edna kezdetben megpróbálta meggyőzni Simont, hogy keressen fiatalabb barátnőt, akivel családot alapíthat, de a férfi úgy döntött, mellette marad.
„Fizikai fogyatékosságaim vannak, ami azt jelenti, hogy a testem gyorsabban öregedett, mint másoké az én koromban. Valószínűleg rövidebb lesz az élettartamom is. Csak megyünk előre, amíg tudunk” – magyarázta Simon.
Az emberek többsége általában arra kíváncsi, mi az, ami együtt tartja őket a 40 éves korkülönbség ellenére. Edna és Simon azt mondják, a „titok” annyiban áll, hogy mindig nyíltan kimutatják az érzéseiket, és sokat kalandoznak együtt. A nyilvánosság előtt sem félnek vállalni a kapcsolatukat, kézen fogva sétálnak az utcán, és akár a szupermarketben is megcsókolják egymást, ha úgy tartja kedvük.
2022 júniusában már a tizenhetedik házassági évfordulójukat ünnepelték. Ellátogattak egy helyi étterembe, hogy megünnepeljék a kapcsolatukat, és az sem érdekelte őket, hogy az emberek megbámulták őket. „A szerelem az szerelem, és mindenkinek figyelmen kívül kellene hagynia, mit mondanak mások. Az életkor egy tudatállapot. Ha öregnek érzed magad, akkor öreg is vagy” – mondta Simon.
Amikor a történetük elterjedt az interneten, sok negatív hozzászólás érkezett, de néhányan megvédték a kapcsolatukat. „Igazából a közelemben élnek, és nagyon boldogok együtt. Egyáltalán nem a pénz miatt vannak együtt” – írta az egyik felhasználó, aki a védelmükre kelt.
„Kit érdekel? Mindketten felnőttek. Hagyd, hogy boldogok legyenek, és ne ítélkezz felettük. Néhány megjegyzés olyan gyűlölködő, mintha bárki is tökéletes lenne” – írta egy másik hozzászóló.
Úgy tűnik, Edna és Simon valóban boldogok együtt, és semmi vagy senki nem állhat közéjük.