A szklerózis-multiplex (SM) egy autoimmun betegség. Ebben esetben az immunrendszer – amely általában megvéd minket a vírusoktól, baktériumoktól és egyéb fenyegetésektől – tévedésből megtámadja az egészséges sejteket.
Olyan hírességek, mint Selma Blair, Christina Applegate, vagy Jamie-Lynn Sigler küzdenek a betegséggel, de egyben igyekeznek is felhívni a figyelmet a rendellenességre, és tanácsokat is adnak.
Íme, pár híresség, akit megtámadott a kór!
1. Christina Applegate

Christina Applegate-nél 2021-ben diagnosztizáltak szklerózis-multiplexet, de a színésznőnek még a mellrákkal is meg kellett küzdenie.
“Az ágyban feküdtem és sikoltoztam, éles fájdalmak gyötörtek. A lábaimat a földre tettem, és nagyon fájt mindenféle tapintás. Úgy gondoltam, visszaülök az ágyamba, és bepisilek a pelenkámba, mert nincs kedvem egészen a rohadt fürdőszobáig sétálni” – mondta félig viccelve, félig persze komolyan a színésznő.
2. Selma Blaire

Selma Blairnél 2018-ban diagnosztizáltak szklerózis multiplexet. A színésznő nagyon nyíltan beszélt az azóta eltelt évek tapasztalatairól.
“Van egy igazság a neurogegeneratív agybetegséggel kapcsolatban. Ez kényelmetlen. Időnként az irányíthatatlan szorongás komoly gondot okoz” – osztotta meg egy érzelmes Instagram-bejegyzésben még 2019-ben.
“Az agyam lángokban áll. Lefagyok. Egyedül érzem magam. Az emberek azt kérdezik, hogy hogyan csinálom. Minden tőlem telhetőt megteszek. De sokszir fulladozok a fájdalomtól” – mondta.
A most 52 éves Blair 2021 óta remisszióban van. “Körülbelül egy évbe telt, hogy az őssejt-terápia után, a gyulladás visszahúzódott” – mondta.
3. Jamie-Lynn Sigler

Jamie-Lynn Sigler-nek csaknem 15 évébe telt, mire készen állt arra, hogy megossza a diagnózisát, de most már mindent megtesz azért, hogy felhívja a figyelmet a betegségre. 2023-ban azt mondta a People-nak, hogy még mindig olyan teljes életet él, amennyire az állapota megengedi.
Az olyan közelmúltbeli projektek, mint például a Big Sky című ABC sorozatban való szereplés, lehetővé tették számára, hogy visszatérjen a színészethez.
Sigler arról is beszélt, hogy milyen változtatásokat eszközölt magánéletében, hiszen két aktív fiú édesanyja, akik hosszú napokat töltenek az iskola utáni tevékenységekkel és a sporttal is. “Van egy nagy kocsink, amit tolhatok, amire támaszkodhatom és beledobhatom az összes cuccot. És persze a férjem is nagyon sokat segít.”
4. Jack Osbourne

A The Osbournes Podcast július 22-i epizódjában Jack Osbourne elárulta, hogyan kezeli a szklerózis-multiplexét. A médiaszemélyiség, akit 2012-ben 26 éves korában diagnosztizáltak, válaszolt egy hallgató kérdésére az SM-kezeléséről, és arról számolt be, hogy “alternatív terápiákat” alkalmaz.
“Az évek során kaptam néhány alternatív terápiás kezelést. Jelenleg nem szedek hagyományos SM-gyógyszert” – árulta el.
Osbourne egy lemezzárásnak nevezett eljárást próbált ki, ami nem kapcsolódik közvetlenül az SM-hez. Ennek ellenére azt nyilatkozta: “Hiszek abban, hogy a gyógyszerek csodálatos eredményeket hoznak. Teljesen nyitott vagyok rá, ha szükséges.”
5. Janice Dean
A Fox News meteorológusa, Janice Dean 20 éve él SM-vel, és azt mondja, bizonyos szempontból ez az állapot segített abban, hogy “jobb emberré” váljon.
“Néha azt gondolom, hogy jobb ember vagyok a diagnózis miatt, ha ennek van értelme. A legfontosabb az egészséged, és a családod” – mondta nemrég a People-nak.
Dean mindössze 35 éves volt, amikor kimutatták a SM-et. Akkoriban éppen a Fox News-nál dolgozott, így amikor a tünetek elkezdtek megmutatkozni, azt feltételezte, hogy ez csak a munka miatt van. Egészen addig ment ez, amíg Ottawában egy nap nem tudott felkelni az ágyból.
“Egy reggel felébredtem, és szó szerint nem tudtam felkelni az ágyból” – mondta Dean. “Olyan volt, mint amit soha azelőtt nem éreztem. Mintha egy nehezített takaró lenne rajtam. Nem éreztem a lábaimat, és a combomban is volt ez a furcsa zsibbadás. Emlékszem, éreztem, hogy mindennek vége lesz: hogy a barátom elhagy, tolószékbe kerülök, és nem fogom tudni ellátni a munkámat a Foxnál. Valamennyi álmom összeomlott.”
Egyik félelme sem vált be. 2007-ben feleségül ment a szerelméhez, Sean Newmann-hoz, 20. évét ünnepli a Foxnál (most már a Fox Weather munkatársa is), és az új kezelési lehetőségek többnyire kordában tartották az SM fellángolását is.
6. John King

A CNN John Kingjét 2008-ban diagnosztizálták SM-vel. A republikánusok találkozójáról tudósított St. Paulban, amikor hirtelen lomhának érezte magát.
“Úgy fogalmazhatnék, hogy érzéshiányom volt, ami az alsó lábaimban kezdődött, és egészen a combomig terjedt” – mondta a People-nak 2023-ban. “Aztán hirtelen a derekamon és a törzsemen éreztem ugyanezt, és nehezen tudtam mozogni.”
Miközben a kongresszusi központ orvosi sátrában kivizsgáltak, egy mentős felvetette, hogy SM-ben szenvedhet, és azt tanácsolta Kingnek, hogy keresse fel orvosát, és kérjen időpontot MRI-re.
Nem sokkal később Kingnél relapszusos-remittáló SM-t diagnosztizáltak.
“Megkövültem” – ismerte el. “Rögtön arra gondoltam: nem fogok tudni járni vagy elvégezni a munkámat? Nem fogok tudni baseballozni vagy kirándulni a gyerekeimmel?”
Kingnek olyan gyógyszert írtak fel, amely az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás mellett hatékonyan segítette őt a betegség kezelésében az azóta eltelt 15 évben. “Vannak még kihívások – mondta a People-nak -, de ha megnézzük, hogy az SM mire képes – sok ember számára ez hihetetlenül agresszív és rettenetesen kegyetlen -, nagyon-nagyon szerencsés vagyok.”
7. Clay Walker

Clay Walkert 26 éves korában diagnosztizálták SM-vel, éppen akkor, amikor karrierje beindult.
“Amikor diagnosztizáltak, azt hittem, daganat nyomja az agyamat, vagy valami ilyesmi. Kettős látásom volt, nem tudtam összeérinteni az ujjaimat, húztam a lábam, rángatózásom volt” – osztotta meg az Outside’s The Road You Leave Behind című műsorában Marty Smith-szel.
A dolgok csak rosszabbra fordultak, amikor az orvosok megmondták neki a prognózist. “Annyi elváltozás volt az agyamon, a gerincvelőmben és az agytörzsemen, hogy a prognózisom szerint néhány éven belül tolószékben leszek, és még pár év, és meghalok.”
Szerencsére Walker, aki a hitének köszönheti, hogy túljutott a nehéz időszakon, nem ez volt a helyzet. Évtizedekkel később a The Chain of Love énekese ma ötgyermekes apa. Feleségétől, Jessica Walkertől négy fia és egy lánya született.