A 43 éves korkülönbség ellenére a 70 éves Rufina Ibarra és a 27 éves Juan Portillo a paraguayi San Pedro megyei Limából úgy tűnik, őszintén szeretik egymást, és nem törődnek a kritikával. Nemrég összeházasodtak, és azt mondják, nagyon boldogok együtt.
Ibarra és Portillo kapcsolata 7 évvel ezelőtt kezdődött, és bár ezalatt sok rosszindulatú megjegyzéssel kellett szembenézniük, nem hagyták, hogy ez az útjukba álljon, és idén áprilisban kimondták a boldogító igent.
Az esküvő hatalmas eseménynek számított a kisvárosban, ahol élnek, és még a televízióban is közvetítették az ünnepséget. A szomszédok és ismerősök mindenben támogatták őket, az ünnepség minden kiadását fedezték a menyasszonyi ruhától kezdve a legénybúcsún át a dekorációig, és osztoztak a pár örömében.
Lima önkormányzata biztosította a párnak az esküvőjük megtartásához szükséges helyet, 60 asztallal és ingyen harapnivalókkal, ugyanakkor nyolc együttes is jelentkezett a vendégek szórakoztatására.
A menyasszony elmondta, hogy mindketten rendkívül hálásak a rengeteg támogatásért, amit a közösségtől kaptak, és alig várták, hogy elkezdhessék ezt a legújabb fejezetet az életükben.
A nagyszabású ünnepségen közel 2 ezer vendég vett részt, és minden nagyszerűen sikerült. A vőlegény egy zöld lufikkal díszített régi dzsippel érkezett az esküvő helyszínére, és szívélyesen üdvözölte a vendégeket.
Ibarra egy másik járművel érkezett a helyi közösség által az „év esküvőjének” nevezett szertartásra. A fogadalomtétel, a gyűrűcsere és az első csók után a pár egy romantikus keringővel lépett a táncparkettre és nyűgözte le a vendégeket.
A közösség tagjai tortát, rágcsálnivalókat és egyéb dekorációs elemeket is adományoztak a nagy napra. A limai önkormányzat pedig egy telket biztosított az ifjú párnak, hogy felépíthessék rajta álmaik otthonát.
Walter Candia, a pár szomszédja és esküvőszervezője elmondta, hogy kezdetben nem számított ekkora lelkesedésre, és eredetileg egy jóval kisebb szertartást tervezett, ezért nagyon meglepődött, amikor látta, milyen sokan szeretnének osztozni a pár örömében.
Candia azt is elárulta, hogy az esküvő előtt létrehozott egy WhatsApp csoportot, amihez idővel egyre többen csatlakoztak, és így lett egyre nagyobb az érdeklődés.
Ibarra korábban egy rádióműsor házigazdája volt, és Portillo, aki rajongott a hangjáért, egy alkalommal elkérte a telefonszámát. Először csak szöveges üzeneteket váltottak, aztán a férfi egy napon néhány képet is küldött magáról.
Egy hónappal később meglátogatta a nőt, és újabb 30 nappal később már együtt éltek. Ibarra egy interjúban azt nyilatkozta, hogy az életkor egyáltalán nem számít, ha két ember egymásba szeret, valamint elmondta, hogy ő és Portillo együtt élték át az élet hullámvölgyeit és mélypontjait, megértették, tisztelték és mindenben támogatták egymást.
A nő azt is elmondta, hogy mielőtt találkozott volna mostani férjével, 9 évig egyedül volt, de Portillo megtöltötte az életét szeretettel és boldogsággal.
„Isten küldte nekem ezt a nagyszerű fiút” – mondta, és elutasítva a vádakat, miszerint fiatal férje csak a pénzéért van vele, hozzátette: „Tiszta szerelemből van velem. Nincs se házam, se pénzem.”
https://www.youtube.com/watch?v=KVLihYyYkrs&ab_channel=SNTParaguay
Kijelentette, hogy felhőtlenül boldog, és már egyáltalán nem zavarják a rosszindulatú megjegyzések. Férjével jelenleg használt ruhák eladásából élnek meg, és úgy tűnik, a szerelmük valóban legyőzött minden akadályt.