KezdőlapBulvár„A daganataim nem fertőzőek” - mondja a nő, akit sokszor még az...

„A daganataim nem fertőzőek” – mondja a nő, akit sokszor még az utcán is kikerülnek az emberek

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Egy amerikai nő, akinek az egész testét rendellenes anyajegyek, lényegében daganatok borítják, azt mondja, elege van abból, hogy az emberek azt gondolják, genetikai bőrbetegsége fertőző.

Az Alabama államból származó 37 éves Ashley neurofibromatózisban szenved. Ez egy olyan genetikai betegség, amely a bőrön többszörös csomók (ún. neurofibrómák) megjelenésével – a tumorok leginkább jóindulatúak, de akár rosszindulatú, rákos daganatok is lehetnek, és egyéb bőrpanaszok kialakulásával jár. A betegséget az idegrostokat körülvevő kötőszöveti sejtek túlburjánzása okozza.

Ashley 12-13 éves korában kezdte észrevenni magán az első csomókat, és még tinédzser korában megvolt az első műtétje is, ekkor eltávolították az egyik csomót a térdéről, de az nem sokkal később visszanőtt, és tízszer akkora volt, mint korábban. Ennek ellenére Ashley nem mondott le teljesen a műtétekről, idén februárban is megműtötték, akkor 42 csomót tüntettek el az arcáról és a nyakáról.

Az állapota hihetetlenül megnehezítette az életét, az emberek gyakran megbámulják, kinevetik, vagy elkerülik őt, mert attól tartanak, hogy valamilyen fertőző bőrbetegségben szenved. Ezért Ashley, aki betegsége miatt már fiatal kora óta önbizalomhiánnyal küzd, a nyilvánosság előtt a leginkább olyan ruhákban mutatkozik, amik eltakarják a bőrét.

„Mindig olyasmit viselek, ami eltakarja a bőrömet, mert nem akarok a nyilvánosság elé menni és zavarba jönni, nem akarom, hogy még többet beszéljenek rólam, mint egyébként.” – mondja.

Ashley négygyerekes családanya, és bár azt mondja, mind a négy terhessége komplikáció nélkül zajlott le, aggódik amiatt, hogy a gyerekei esetleg örökölhették a betegségét, mert ennek 50% esélye lehet. Egyelőre azonban úgy tűnik, a gyerekeken nem mutatkoznak a tünetek.

Ashley nemrég úgy döntött, ideje, hogy végre kilépjen a komfortzónájából, és felvállalja önmagát, ezért évek óta először ellátogatott egy edzőterembe, és nem rejtegette a csomóit. „Igyekszem erőt gyűjteni, hogy ne hagyjam, hogy az állapotom zavarjon engem, ne engedjem, hogy ez határozza meg, hogy ki vagyok, jól érezzem magamat a bőrömben, az legyek, aki lenni akarok, és ne aggódjak amiatt, hogy mit gondolnak mások.” – mondta.

Az edzés után összességében elégedett volt a tapasztalataival, bár végig aggódott amiatt, hogy mit gondolnak majd az emberek, ezért eleinte nehezebben tudott magára az edzésre koncentrálni, de ahogy egyre inkább belejött, egyre kevésbé érdekelte mások véleménye is. Mindenesetre eldöntötte, hogy gyakrabban fog edzeni, hogy erősebb legyen.

„Szeretném, ha még több műtétet elvégeznének, hogy lássam, lehetséges-e, hogy még több csomót eltávolítsanak, de csakis önmagam kedvéért, azért, hogy én jobban érezzem magamat.” – mondta Ashley.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Ez is érdekelhet