Bármennyire is léteznek bizonyos jól megfogalmazott standardok, a szépségideál mégis egy szörnyen tág fogalom. Képtelenség skatulyába zárni az ízléseinket, így ahányan vagyunk, majdnem annyiféleképpen vélekedünk a szépségről. És mivel az ember önmagával a legkritikusabb, nem csoda, ha a saját elvei alapján formálja a megjelenését – akár forintmilliók befektetésével is. A lényeg úgyis az marad, hogy önmagának megfeleljen. Pedig ez sok esetben nem boldogít…
A 25 éves Andrea Emilova Ivanova közel 20.000 fontot (8,5 millió forintot) költött sebészeti beavatkozásokra, hogy úgy fessen, ahogy megálmodta. 43 alkalommal feküdt kés (vagy tű) alá, hogy büszkén kijelenthesse, neki vannak a legnagyobb ajkai a világon, ám bevallotta, mégis nehezen találja meg „élete szerelmét”.
Ivanova azt állítja, a férfiak rajonganak érte, és elhalmozzák őt a bókjaikkal, de a „nagy ő” mégsem akar felbukkanni a láthatáron.
A fiatal nő el van ragadtatva attól, hogy ajkainak egyedi méretével ő tarthatja a rekordot, és nem is akar tágítani ettől. Ezért minden hónapban új hialuronsav injekciót kap, hogy biztosan ő maradjon a világ legnagyobb ajkú nője. Az „adottságait” az erősebbik nem képviselői is csodálják, de még egyiküknek sem sikerült meghódítani Andrea szívét.
„Én egy más, extravagáns megjelenésű lány vagyok, és ez sok férfi számára furcsa. Természetesen sok férfi van, akinek nagyon tetszem, de vannak olyanok is, akiknek nem tetszem. Ők azt gondolják, hogy furcsa és őrült vagyok” – fogalmazott Ivanova.
„Sok férfi ír nekem privát üzeneteket a közösségi oldalakon, és randikat, pénzt, utazásokat ajánl nekem, ami nagyszerű. Boldoggá tesz, hogy vannak emberek, akik kedvelnek, és igénylik a társaságomat és a figyelmemet. Azonban boldogabb lennék, ha találkoznék életem szerelmével, de nem tudom, mikor fog ez megtörténni” – tette hozzá a 25 éves nő.
A bolgár származású Andrea kész bevállalni egy párkereső valóságshow-t is, ha ez kell ahhoz, hogy megtalálja a szerelmet. Egyébként nincsenek nagy elvárásai.
„Nem tudom, hogy tetszeni fognak-e neki a hozzám hasonló, mesterséges szépségű lányok. Lehet, hogy kiderül, hogy a természetes szépség kedvelője, és ez nem baj, hiszen mindenki mást szeret. De nagyon szeretném meglepni őt a jó és kedves viselkedésemmel és a jó modorommal. Ez egy személyes kísérlet is lesz, hogy kiderüljön, tetszene-e egy agglegénynek egy olyan lány, mint én, akinek ‘fejlesztései’ vannak” – vélekedett a műszépség.
Andrea szerelmi élete nem volt zökkenőmentes, és többször is csalódott már a szerelemben. „Különösen a tinédzserkoromban, amikor két volt barátom is elhagyott. Nehéz az embernek megtalálni a lelki társát, különösen, ha olyan más, mint én” – fogalmazott a nő, aki bár rengeteg házassági ajánlatot kap a férfiaktól, még egynek sem sikerült őt elcsábítania.
„A közösségi oldalaimon házassági ajánlatokat kapok a világ minden tájáról, különböző országokból és kontinensekről érkező férfiaktól. Nem igazán tudom a pontos számát, de több száz lehetett ezekben az években. Amióta megváltoztattam a külsőmet, ez nagyon megnőtt. Szinte minden nap kapok online magánüzeneteket különböző férfiaktól, akik megkérik a kezemet. Ez nagyon boldoggá tesz, mert úgy érzem, hogy vannak olyan emberek, akik hozzám hasonlóak. Néhány férfi még dühös is, mert nem mondok igent nekik” – mesélte Ivanova.
A nőt nem rettentik vissza a rendszeres plasztikai beavatkozások, bármennyire is fájdalmasnak és horrorisztikusnak tűnik elképzelni, amint tűket szúrnak valaki arcába és az ajkaiba. Andrea azonban a legtermészetesebben nyilatkozik erről, mintha csupán egy arcpakolásról lenne szó.
„Természetesen minden hónapban kapok egy újabb hialuronsav injekciót az ajkaimba. Ez olyan számomra, mint egy rituálé. Hamarosan ismét újabb arccsontnagyobbító injekciókat tervezek. Folytatom az arccsontok megnagyobbítását, mivel szeretném elérni velük a ‘wow-effektust’, és szeretném, ha olyan hatalmasak lennének, mint az ajkaim. Az ajaknagyobbítást is folytatom, mert még nagyobb ajkakat szeretnék. A jelenlegi ajkaim szerintem nagyon kicsinek tűnnek, és sokkal nagyobb ajkakat szeretnék, mint amilyenek most vannak” – vallotta be a plasztikfüggő lány.
Andrea mindig is szeretett különc lenni, és szerette az extrém külsőségeket.
„Nem szeretem az unalmas, hétköznapi megjelenéseket, és rajongok a hatalmas formákért és a különc szépségekért. A természetes szépség számomra unalmas, ezért úgy döntöttem, hogy radikálisan megváltoztatom a külsőmet. Egy drasztikus előtte-utána kinézettel akartam szembesíteni magam, és még sok változás áll előttem, hiszen még nem fejeztem be a változást” – fogalmazott Ivanova.