A Crystal együttessel futott be, majd szólóénekesi karrierre váltott, miközben műsorvezetőként is egyedi színfoltja a magyar szórakoztatóiparnak. Kasza Tibiről van szó, A Nagy Duett egyik ítészéről – és a Szerencsekerék házigazdájáról, aki egy nemrégiben adott interjúban elárulta: készen áll örök búcsút inteni a képernyőnek.
Az énekes Rónai Egon – Húzós című portréműsorában vendégeskedett, ahol a tréfás műsorvezető a zenei karrierjéről és annak végéről is mesélt.
„Volt egy időszak, amikor elmúlt a vibe körülöttünk, elmúlt a siker, a figyelem és a csillogás. Mi akkor még csinálgattuk volna, csak elfogyott körülöttünk a levegő. Utána volt egy hosszabb idő, amikor én nem zenéltem, és az alatt annyit változott a zenecsinálás, technológiai értelemben is, hogy én abból kimaradtam, egy tanulási folyamatról lemaradtam. Ez olyan frusztráltságot okozott bennem, hogy ültem egy zenés előadáson, és azon kaptam magam, hogy nem a meghatottságtól sírok vagy könnyezek, hanem attól, hogy én ezt régen simán meg tudtam volna írni, és már nem tudnám” – idézte fel Kasza Tibi a Crystal alatti és utáni időszakot.
Az énekes ekkor még nem adta fel teljesen. „Egyszer csak azon kaptam magam, hogy elég volt, és lépésről lépésre elkezdtem újra megtanulni YouTube-videókból, hogy mit használnak ma a producerek. Újratanultam, ha úgy tetszik, »járni«. Akkor jött még egy korszak, 6–8 nagyon sikeres dallal. Az utolsó dal, az Ez annyira te, harmincpármilliós nézettséget elért, tehát mondhatjuk, hogy minden mércével nagy sláger lett. Utána, életem egyik leghallgatottabb dalával, becsuktam ezt az ajtót, azt mondtam, hogy eddig esett jól” – vallotta Kasza Tibi kiemelve, ez a döntése ma is békével tölti el, mert szabad akaratából választott, semmilyen külső kényszer nélkül. És bár ennek a korszaknak vége az életében, büszke a zenei teljesítményére.
Kasza Tibi a műsorvezetésről, a „celebségről” is mesélt. „Az ismertséget ugyanígy le tudnám zárni az életemben – tévézéssel együtt, mindenestül –, hogy csak szép emlékeim lennének, és azt érezném, megvolt minden. Ha magamba nézek, vágyom is arra, hogy ezt az időpillanatot keressem, hogy mikor zárom ezt le teljesen, és leszek csak apa, csak férj, csak társ a feleségemnek” – fogalmazott a TV2 műsorvezetője, aki azt is megjegyezte, már érzi, hogy közeleg a váltás az életében.
„Biztos, hogy van még benne néhány év, amíg ezt szívvel-lélekkel csinálom, de készen állok rá, hogy a tévézésre és erre az egész ismertember-működésre jó érzéssel rácsukjam az ajtót. És bárki, aki azt gondolja, hogy hiányozna – nem! Mert én csuktam már be nem egy ajtót így, imádok visszanézni, nosztalgiázni, hatással van rám, büszke vagyok, de ha én egyszer egy ajtót becsukok, akkor megpróbálom megtalálni azt az időpillanatot, amikor ezt jó érzéssel teszem, és akkor tök jó lesz!” – pontosított Kasza Tibi, akinek nincsenek további tervei. Ezzel kapcsolatban röviden csak ennyit fűzött hozzá: „Most tök oké, ha jönne egy kis semmi”.