Amikor az édesanya észrevette, hogy néhány hónapos kislánya szeme kivörösödött, orvoshoz fordult, de akkor még szinte biztos volt benne, hogy csak influenzáról van szó. Az orvosok azonban nem sokkal később közölték vele, hogy a kislány talán soha nem fog látni, beszélni, vagy járni. A nő lánya azonban néhány évvel később csodával határos módon meggyógyult, és ma már tökéletesen jól van.
2014-ben Amy észrevette, hogy alig néhány hónapos lányának, Evie-Mae Geurtsnak, kivörösödött a szeme, nem sokkal azután, hogy felépült egy megfázásból. Az édesanya a Bristoli Gyermekkórházba vitte a kislányt, ahol az orvosok megállapították, hogy Evie teljesen vak. Amyt valósággal sokkolta a hír, és miközben próbálta feldolgozni a tényeket, a helyzet még rosszabbra fordult.
Az édesanya észrevette, hogy Evie feje megduzzadt, ezért visszament vele a kórházba. Arra gyanakodott, hogy a hydrocephalus (más néven vízfejűség) nevű rendellenesség állhat a háttérben. Ez az állapot akkor alakul ki, amikor az agykamrákban termelt agy-gerincvelői folyadék felhalmozódik az agyban, és ez fokozott nyomást okoz a koponyán belül.
„Tudtam a hydrocephalusról, mert a bátyám is ezzel a rendellenességgel küzd, és arra gondoltam, ez lehet az oka annak, hogy Evie nem lát, de azt mondták, hogy tévedtem” – magyarázta Amy.
Az orvosok véleménye azonban nem győzte meg az édesanyát, ezért elvitte a lányát a bátyja idegsebészéhez is, aki valóban diagnosztizálta a hydrocephalust. Evie ekkor 8 hónapos volt. Amy ezután visszavitte őt a Bristoli Gyermekkórházba, és követelte az orvosoktól, hogy vizsgálják meg a lányát.
Végül, miután 10 órán át várakoztak a sürgősségi osztályon, a kórház orvosai megerősítették a diagnózist, és másnap meg is műtötték a kislányt. Amy borzalmas pillanatokat élt át, miközben a kislánya a műtőben volt, ráadásul az orvosok később közölték vele, hogy Evie állapota kritikus volt, és Amy még épp idejében vitte őt be a kórházba.
„Hatalmas volt a nyomás a fejében. Az agyban a nyomásnak nullának kellene lennie, és egy rosszabb migrén esetén olyan 5 körül lehet, Evie esetében pedig 32, vagy még annál is magasabb volt, amikor megmérték. Meg is halhatott volna” – magyarázta Amy.
Szerencsére még idejében elvégezték a műtétet, amelynek során az agykamrából egy csöves rendszeren keresztül levezetik a folyadékot a hasüregbe. „Az orvosok elismerték, hogy a késői diagnózis miatt nem voltak biztosak abban, hogy mi fog történni. Nem tudták, képes lesz-e valaha is látni, járni vagy beszélni” – mondta Amy.
Egy évvel később Evie látása javulni kezdett, ahogy a folyadék elvezetésével csökkent a nyomás az agyában. A kislány kétéves korában járni is elkezdett, és úgy tűnt, minden a legjobb úton halad. Bár még mindig szemüveget kellett viselnie, a látása egyre többet javult, és hamarosan beszélni is elkezdett.
2019 áprilisában azonban Evie fejfájásra panaszkodott, és Amy bevitte őt a kórházba, ahol kiderült, hogy újabb műtétre van szükség, mert váratlanul újra megnőtt a nyomás a kislány fejében.
Az orvosoknak újabb shuntcsövet kellett bevezetniük, mivel az első elzáródott. Ezután Evie két évig nem panaszkodott fejfájásra, egészen 2021 januárjáig. Ezúttal azonban nem növekedett meg a nyomás a fejében, ehelyett valami sokkal váratlanabb dolog történt. Evie feje azért fájdult meg, mert meggyógyult, és a szervezetének már nem volt szüksége a shuntcsövekre.
„Az orvos nem akarta elhinni – azt gondolta, néhány évente újra be kell majd mennünk a kórházba, mert a shuntcsövek folyamatosan elzáródnak majd, de kiderült, hogy a szervezete valahogy meggyógyította önmagát” – mondta Amy.
Az orvosok azt mondták, még soha nem láttak ehhez hasonlót. Evie-nek ezután még egy műtétre volt szüksége, mert el kellett távolítani a fölöslegessé vált shuntcsöveket. Ez az eljárás kockázatosabb és bonyolultabb volt, mint a korábbiak, de szerencsére minden jól alakult. A műtét után a kislánynak még néhány napig kórházban kellett maradnia, mert vírusos agyhártyagyulladása volt, de hamarosan teljesen felépült, és hazaengedték.
A 7 éves kislánynak már szemüvegre sincs szüksége – tökéletesen visszanyerte a látását. Az orvosok ennek ellenére arra kérték Amyt, hogy évente kétszer továbbra is vizsgáltassa meg Evie szemét.
Evie az évek során végig bátran nézett szembe a kihívásokkal, és amikor az utolsó műtét előtt le kellett borotválni a haját, Rapunzel adott neki bátorságot a fodrásznál. „Ahogy Eugene levágja Rapunzel haját, hogy megmentse őt az Aranyhajban, az orvosok is levágták az én hajamat” – mondta a kislány.
Amy fantasztikus kislányként jellemzi Evie-t, és reméli, hogy soha többé nem kell kórházba mennie hasonló problémák miatt.
Fotók: Amy Geurts/Facebook