A párnak már az is hatalmas meglepetés volt, amikor megtudták, hogy hármas ikreket várnak, de hamarosan kiderült, hogy négy kisbabájuk lesz. Az édesapa elájult az izgalomtól a szülőszobán.
Annak az esélye, hogy valakinek természetes módon fogant négyes ikrei szülessenek – ráadásul mind lányok – 700 ezer az egyhez. Gemma Robson és párja, Andy Raine azon ritka párok közé tartoznak, akiket pontosan ez a szerencse ért.
A szülők a 12. heti ultrahangvizsgálaton tudták meg, hogy hármas ikreket várnak, és már ekkor nagyon meglepődtek, de miközben elkezdtek felkészülni a három baba fogadására, a 17. héten az orvos egy negyedik magzatot is felfedezett.
Andy bevallotta, hogy majdnem elájult, amikor közölték velük a hírt: „Nem tudtam elhinni, amikor azt mondták, hogy négyes ikreink lesznek, és majdnem elájultam” – mondta.
Gemmának és Andynek ezután több hete volt, hogy felkészüljenek a négy baba születésére, de eltartott egy ideig, mire valóban felfogták, mi történik, és az aggodalmaik csak akkor múltak el, miután az ikrek megszülettek.
„Csodálatos érzés most itt látni őket” – mondta a büszke édesapa.
A szülés sem volt problémamentes, és a babáknak még számos kihívással kellett szembenézniük. Az ikreknek eredetileg decemberben kellett volna megszületniük, de Gemma november 18-án vajúdni kezdett. A nő kezdetben nem gondolta, hogy valóban beindult a szülés, de amikor nem tudott felállni az állandó összehúzódásoktól, bementek a kórházba.
Az orvos megállapította, hogy sürgősségi császármetszést kell végezniük, és a lányok másnap reggel megszülettek. A megpróbáltatás nagy kihívást jelentett Gemmának, de nem volt ideje feldolgozni a történteket. Egyrészt megkönnyebbült, mert a négy magzat már kezdett nagyon nehéz lenni, de aggódott is, mert tudta, hogy koraszülöttekként nem lesz könnyű dolguk.
Andy sem viselte valami jól a feszültséget, és végül lemaradt lányai születéséről, mert elájult az izgalomtól. Csak arra emlékszik, hogy egy párnával a feje alatt tért magához a szülőszoba padlóján, amikor a babák már mind megszülettek.
Dani, Skye, Mia és Taylor mindannyian 1,3 kilóval születtek, és az orvosok azt mondták, még legalább 3 hónapig az újszülött intenzív osztályon kell maradniuk, mielőtt hazamehetnének.
A szülők ekkor még nem éltek együtt, de igényeltek egy házat a helyi önkormányzattól, ahol az egész család elfér – a négy újszülöttön kívül Gemmának egy korábbi kapcsolatából is van egy kislánya, Millie Grace.
Bár Dani, Skye, Mia és Taylor nem tudtak azonnal hazamenni, Gemma és Andy rendszeresen meglátogatták lányaikat a kórházban, és mindent előkészítettek új otthonukban a fogadásukra. Eredetileg olyan babakocsit szerettek volna, amiben mind a négy csecsemő elfér, de erről végül le kellett mondaniuk, és végül két ikerbabakocsit vásároltak.
„Nagyon várom, hogy a lányok mind itthon legyenek, de nagyon ijesztő egy gyerekről rögtön ötre váltani” – vallotta be az édesanya.
Andynek és Gemmának ezután valahogy meg kell osztania az idejét a gyereknevelés és a munka között is, de azt mondják, nem számít, mit tartogat számukra a jövő, a lényeg, hogy mindannyian együtt legyenek.
Andy nemrég megosztott egy bejegyzést a közösségi médiában – a képen Mia, Skye és Dani láthatók a család otthonában. Taylor még nem mehetett haza, de a szülők azt remélik, hamarosan ő is csatlakozhat nővéreihez.