A 80 éves nő és 100 éves édesanyja most pótolja az elvesztegetett időt.
Joanne Lowenstern 16 éves volt, amikor megtudta, hogy örökbe fogadták. Örökbefogadó szülei 1954-ben közölték vele a hírt. Ugyanakkor azt is megtudta, hogy két nappal a születése után a biológiai anyja meghalt.
Annak ellenére, hogy tudta, nincs más választása, mint elfogadni a tényeket, Joanne mégis úgy érezte, hogy az ételének és személyiségének hatalmas része hiányzik.
„Láttam rajta, mennyire fáj neki. Mindig azt mondogatta: Nem tudom, honnan származom” – mesélte a nő menye, Shelley.
Valahányszor Joanne megpróbált többet megtudni a biológiai anyjáról, a próbálkozásai hiábavalónak bizonyultak. Ekkor döntött úgy Shelley, hogy kezd valamit azzal a kevés információval, amivel Joanne az édesanyjáról rendelkezett.
Shelley csak a nő nevét tudta, Lillian Feinsilver, és ezzel az információval regisztrált az Ancestry.com oldalon. A véletlen úgy hozta, hogy egy Samson Ciminieri nevű férfi is létrehozott egy fiókot, és elküldte a DNS-ét.
Nem sokkal később Shelley értesítést kapott egy találatról.
„Megkérdezte, ismerek-e egy Lillian Feinsilver nevű nőt, mire én mondtam, hogy igen, ő az anyám” – idézte fel Samson.
Shelley ekkor tudta meg, hogy Joanne féltestvérével beszélget.
Ha mindez még nem lett volna elég elképesztő, Samson még több jó hírrel szolgált, és elmondta, hogy az édesanyja még mindig él, ráadásul az is kiderült, hogy Joanne egész életében mindössze 80 percre lakott az édesanyjától.
Ahogy egyre több információ gyűlt össze, Shelley megtudta, hogy anyát és lányát egyaránt félretájékoztatták, és mindketten úgy tudták, hogy a másik meghalt.
Lillian gondozója azt is elmondta, hogy az idős nő szívesen és nagy szeretettel beszélt a lányáról, akit elveszített, vagy legalábbis ő úgy tudta.
A csodálatos felfedezésnek köszönhetően Joanne és az édesanyja végre megismerhették egymást. Eleinte kicsit furcsa volt a helyzet, de a kínos pillanatok nem tartottak sokáig, anya és lánya gyorsan egymásra hangolódott.
„Úgy nézek ki, mint ő, a szeme… Tudtam, hogy ő az anyám” – mesélte Joanne lelkesen.
Noha ez meglehetősen szokatlan időszak volt az anya és lánya számára, hogy pótolják az elvesztegetett időt, a közös pillanatok csaknem varázslatosak voltak. Nem számított, hogy szinte az egész életüket külön élték le. Csak az számított, hogy most végre együtt lehettek.
A két idős nő még kifestőzött is együtt. Joanne fia, Elliot, így fogalmazott: „Kislány korában nem színezhettek együtt, de sosem késő, hogy az ember együtt kifestőzzön az édesanyjával.”
Joanne rendkívül boldog, hogy végre találkozhatott az édesanyjával, és másokat biztat, akik a biológiai szüleiket keresik.
„A gyerekeknek tudniuk kell, hogy ha meg akarják találni a gyökereiket, nem kell félniük ettől” – mondta.
Joanne története azt bizonyítja, hogy soha nem késő, és a dolgok bármikor jobbra fordulhatnak.
