Bánsági Petronella a múlt héten kemény kritikákat kapott a Megasztár zsűrijétől, a veszélyzónába került, végül a zsűri mentette meg őt a kieséstől. A fiatal lány eldöntötte, hogy soha többet nem szeretne ebbe a helyzetbe kerülni.
A második élő adásban Petronella az LGT ‘Valaki mondja meg’ című dalával varázsolt meghitt és káprázatos hangulatot a TV2 tehetségkutatójába.
„Gyönyörű volt, annyira örülök, hogy bíztunk benned” – mondta Rúzsa Magdi. „Azt is figyelmembe vetted, hogy ez egy verseny és kihasználtad a dal erejét.”
„Ez egy ilyen mestermű volt így” – tette hozzá Papp Szabi. „Megvolt az egésznek az íve, az ember csak tátotta a száját és hallgatta.”
„Jött a lány testhezsímuló páncélban és legyőzte azt a sárkányt, amit úgy hívnak, hogy félelem és ez nagyon nagy dolog” – fűzte hozzá Caramel.
„Szépen énekelsz és gyönyörűen énekelt az vitán felüli (…) Nekem túlságosan musicales volt, túlságosan olyan volt, ami nem áll hozzám közel” – mondta Marsalkó Dávid. „Valahogy azt éreztem, hogy valahogy túl művi volt nekem.”