Ben Affleck szerint a mesterséges intelligencia messze áll attól, hogy tönkretegye a filmipart, ami miatt sokan aggódnak.
A színész a CNBC Delivering Alpha befektetői csúcstalálkozójának egyik panelbeszélgetésén beszélt a témáról, és kijelentette, hogy szerinte a film lesz az utolsó dolog, amit a mesterséges intelligencia helyettesíteni fog.
Arra a kérdésre, hogy aggódik-e amiatt, hogy a mesterséges intelligenciát arra használják, hogy filmeket hozzanak létre a semmiből, Affleck így válaszolt: „Ez most még nem lehetséges. Hogy lehetséges lesz-e a jövőben? Nagyon valószínűtlen.”
Azzal érvelt, hogy a technológia jelenlegi állapotában közel sem képes arra, hogy önmagában minőségi művészetet hozzon létre.
„A mesterséges intelligencia kiváló utánzó verseket tud írni neked, Erzsébet-korabeli stílusban. De nem tud Shakespeare-t írni” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte az AI képességei még messze vannak attól, hogy helyettesíteni tudja a színészek munkáját.
A színész és filmrendező hangsúlyozta, hogy szerinte a mesterséges intelligencia még jó hatással is lehet a filmkészítés „fáradságosabb, kevésbé kreatív és költségesebb aspektusaira” a költségek csökkentésével.
Affleck szerint a mesterséges intelligencia jelenleg leginkább egy mesteremberhez hasonlítható, ami képes megtanulni a szakma technikáit és utánozni azokat, de semmi igazán eredetit nem tud létrehozni.
„A szaktudás azt jelenti, hogy tudjuk, hogyan kell dolgozni. A művészet azt jelenti, hogy tudjuk, mikor kell abbahagyni. És azt hiszem, hogy a mesterséges intelligencia számára nagyon nehéz lesz megtanulni, hogy mikor kell abbahagyni, mert ez az ízlésről, a következetesség hiányáról, az ellenőrzés hiányáról, a minőség hiányáról szól” – mondta a színész.
Van azonban egy olyan terület, ahol Affleck szerint az AI valóban hatással lehet az emberek munkájára, ez pedig a vizuális effektusok területe, mivel hozzáférhetőbbé és jelentősen olcsóbbá teszi a dolgokat. De véleménye szerint még ez sem feltétlenül jelent negatívumot, és növelni fogja az elkészített filmek és sorozatok mennyiségét.
„Ez nem fogja helyettesíteni az emberi munkát a filmkészítésben. Meggyőzőbbé teheti a hátteret, megváltoztathatja egy ing színét, kijavíthatja az elkövetett hibákat. Lehetővé teheti, hogy egy év alatt egy helyett két évadot tudjunk leforgatni a Sárkányok házából.”
Bár Affleck optimista ebben a tekintetben, sok szakmabeli nem ért egyet vele. Többek között John Cusack, Nicolas Cage és Tim Burton is azok közé tartoznak, akik megkongatták a vészharangot a technológia használatával kapcsolatban. Az AI használata ellentmondásos témává vált Hollywoodban, és a SAG-AFTRA szakszervezeti sztrájk egyik sarkalatos kérdése volt 2023-ban. A több hónapon át húzódó sztrájk az egész filmipart megrázta.