Blake Lively több érzelmi sérelem okozásáról szóló vádpontját is visszavonná Justin Baldoni elleni perében.
A bírósági dokumentumokból kiderül, hogy a Gossip Girl sztárja kérte, hogy vonják vissza azokat az állításokat, amelyeket Baldoni állítólagos helytelen viselkedése miatt szenvedett el. Mindez azután történt, miután Baldoni ügyvédei kérték, hogy hozzáférhessenek a színésznő orvosi és terápiás adataihoz.
Lively 2024 decemberében nyújtott be hivatalos keresetet, amelyben szexuális zaklatással és ellenséges munkahelyi környezet megteremtésével vádolta Justin Baldonit az It Ends with Us című film forgatása során. A panasz szerint Baldoni állítólag intim jeleneteket rögtönzött a színésznő beleegyezése nélkül és indiszkrét kérdéseket tett fel a magánéletére vonatkozóan.
Baldoni válaszul beperelte Blake Livelyt és Ryan Reynoldsot, azt állítva, hogy a házaspár szexuális zaklatásról szóló hamis vádakkal próbálja tönkretenni őt, ugyanakkor a The New York Timest is beperelte, amiért közöltek egy cikket a témában.
Lively jogi csapata a vádpontok mostani visszavonását szokásos jogi stratégiaként jellemezte. A cél szerintük az, hogy a tárgyalás előtt leegyszerűsítsék az eljárást, és a súlyosabb vádpontokra koncentráljanak.
Hangsúlyozták, hogy a színésznő továbbra is kártérítést követel más súlyos vádak miatt, többek között szexuális zaklatás és megtorlás miatt.
Thomas Canestraro, aki a filmben Baldoni dublőre volt, a Daily Mailnek adott interjújában azt mondta, bár minden „profi” volt a forgatáson, érzékelt egyfajta feszültséget, amiről nem lehetett beszélni.
„Látszott, hogy feszültség van a forgatáson. Mindenki részéről volt egyfajta kellemetlen érzés” – mondta.
Canestraro már korábban is dolgozott együtt Livelyval, a 2018-ban bemutatott A Simple Favor című filmben, ahol azt mondja, nyoma sem volt hasonló feszültségnek. Canestraro azt is megjegyezte, hogy Ryan Reynolds az It Ends with Us forgatása alatt végig a felesége mellett maradt.