Nemrégiben került a Story címlapjára Bódi Sylvi és szerelme, Laci, akivel a volt szépségkirálynő már egy éve alkot egy párt. A 44 éves magyar modell ritkán enged teret a nyilvánosságnak a magánéletében, most azonban kivételt tett, és a TV2 Tények Plusz című adásában is megmutatta a férfit, aki elrabolta a szívét.
„Nagyon sokáig vártam, hogy megtaláljam azt, aki a társam, és sokszor éreztem azt, hogy lehet kompromisszumot kellene kötni, vagy fel kellene adni és be kellene érni mással, kevesebbel, de valami mélyen azt súgta belül, hogy higgyem, hogy megvan az, akivel szavak nélkül is értjük egymást, és teljes harmóniában élünk együtt” – fogalmazott Bódi Sylvi azzal a személlyel az oldalán, akiben ott van minden, amire mindig is vágyott.
Nem kívánt túl sokat, sem alaptalant. Bár sokan úgy vélik, ilyen szerelem csak a mesékben létezik, a volt szépségkirálynő most rácáfol a hiedelmekre, és bemutatja a saját, földi tündérmeséjét. Azt állítja, a találkozásuk sorsszerű volt. „Fontos nekem, hogy milyen élelmiszert fogyasztok, ezért elmentem beszerezni szokásosan azt, ami hiányzott otthonról. És Laci ott árulta a diójukat” – idézte fel Sylvi azt a bizonyos napot.
Nemcsák László ezen a ponton átvette tőle a szót, és megjegyezte, ő többek között diótermesztéssel foglalkozik, és elment a biopiacra, ahol egyébként nagyon szeret tartózkodni, hogy eladja a termést.
„Ott árultam a diót, és akkor odajött Sylvi, hogy mit árulok” – osztotta meg. A modellt inkább az érdekelte, ők hogyan védekeznek a diótermés megfeketedése ellen, merthogy neki is van egy diófája, de gyakran megbetegszik. Ez volt az a közös téma, ami elindította őket egymás felé.
„Elkezdtünk szakmai dolgokról beszélgetni. Ezt követte egy háromórás beszélgetés, gyakorlatilag az élet minden területéről” – tette hozzá már Sylvi. Végül pedig azon kapták magukat, hogy bármiről is elkezdenek beszélgetni, ez nekik erőfeszítések nélkül, teljes gördülékenységgel megy.
„Mindig megtaláltuk azt a dolgot, amire egyébként ugyanúgy gondoltunk, és ugyanarra jutottunk így az évek során, egymástól teljesen függetlenül” – jegyezte meg László. Egyikük sem tervezte, hogy szerelemre talál a másikban, de ahogy egyre több időt töltöttek egymással és megismerték egymást, végül megtörtént az elkerülhetetlen. Mindketten azt állítják, hosszas ismerkedésük során számos nyilvánvaló jelét fedezték fel annak, hogy ők rokon lelkek. És ezt kár lett volna figyelem nélkül hagyni.
Laci azt is derekasan bevallotta, fogalma sem volt, ki valójában Sylvi. „Nem ismertem őt, nem ismerem a médiát, nem nézek tévét. 13-14 évesen elköltöztem otthonról a koliba, ott nem volt tévé. És beszélgettünk ott a piacon, tudod, ami tök érdekes, mert egy nagyon intelligens, nagyon szép, nagyon kedves nőt láttam meg benne, és akkor már tudtam, hogy itt valószínűleg egy közszereplőről vagy közéleti szereplőről lehet szó. De ugye még nem ismertem őt annyira. De nem is kerestem rá utána, direkt, mert nem akartam azt látni, amit mutatnak róla a médiában, hanem arra voltam kíváncsi, amit ő mutat magából” – fogalmazott Laci.
A férfi nem bánta meg, hogy esélyt adott a valódi Sylvinek. „Gyermeki tisztasággal meg egy ilyen alázattal áll az élet felé, hogy ’mindig megyünk tovább és mindig hiszünk abban, hogy van jó a világban’. És ezt láttam rajta, hogy ő ezt mutatja, és szerintem ezt nem látják rajta sokan” – árulta el László.
Sylviről is sugárzik a boldogság, és ezt nem is tagadja. „Nekem ő a lelki társam, azt érzem. Teljesen szeretem a szívét, a lelkét, az eszét, a vagányságát, az érzékenységét… úgy az egész csomagot” – fogalmazott őszintén. Közös terveket is szőnek: vidékre költözni, minél közelebb a természethez, amelyben mindketten felszabadultan érzik magukat.
