KezdőlapBulvárBodrogi Gyula: engem mindig kiválasztottak a nők!

Bodrogi Gyula: engem mindig kiválasztottak a nők!

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Szerda este ismét jelentkezik a PRIZMA TV-n a Beszéld meg Andreával – Szenes SzínHáz című zenés beszélgetőműsor. Szenes Andrea vendége ezúttal Bodrogi Gyula lesz. A műsornak szomorú aktualitása van.

Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze remek kapcsolatot ápolt Szenes Ivánnal, minden évben születésnapi verssel köszöntötték a másikat. Kettejük között ugyanis 10 év és 10 nap különbség volt. Az idén azonban Bodrogi már legendás barátja nélkül ünnepelte az évfordulót. A néhai dalszövegíró tavaly szeptemberben hunyt el, de a zenés beszélgetőműsorban még utoljára együtt szerepeltek.

A Szenes SzínHázban még együtt humorizáltak, és azt is elárulták, valójában Bodrogi volt az első, aki elénekelte Szenes Iván ismert slágereit, a Kicsit szomorkás a hangulatom máma, a Nem csak a húsz éveseké a világ és A legtöbb ember ott hibázza el című dalokat. Ezek, illetve a Jamaikai trombitás is felcsendül a Szenes SzínHáz negyedik adásában szerdán 21.25-kor a PRIZMA TV-n.

Bodrogi Gyula emellett mesélt házasságáról Törőcsik Marival, illetve elárulta, mekkora kegyben részesítette az élet, ugyanis mindig őt választották a nők, neki csak ki kellett élveznie a kínálkozó remek alkalmakat.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet