Kutyasétáltatás közben bukkant egy vélhetően második világháborús bombára Galambos Lajos a boldogasszonypusztai birtokán. A kiszáradt tómederből előkerült robbanószerkezethez rendőrök vonultak ki, majd jelezték, hogy azt csak tűzszerészek szállíthatják el. A bomba továbbra is a helyszínen van, a zenész pedig azt mondta, nyomasztja, hogy ilyen közel található az otthonához.
A zenész kedden két tacskójával és fogadott kutyájával, Nudlival indult útnak, amikor az állatok a kiszáradt tómederben valamit feltűnően szaglászni és ugatni kezdtek.
A birtok mellett található vízgyűjtő tó vízszintje a vízhiány miatt jelentősen visszaesett, és Galambos Lajos elmondása szerint most mintegy másfél méterrel alacsonyabban áll a szokásosnál.
„Mindennap sétálok, futok, sportolok, s így történt ez kedden is, amikor a két kis tacskómmal és a fogadott kutyusommal, Nudlival sétára indultam a birtokon. A vadászbirtok mellett van a boldogasszonyi tórendszer egy vízgyűjtő tava, ahol csak a vízimadarak és a szarvasok járnak, no, meg én, a szokásos sétámon. Sajnos, a vízhiány miatt nagyon kiszáradt, másfél méterrel alacsonyabban áll a víz, mint kéne, ezért a kutyák a mederben is tudnak szaladgálni. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valamit nagyon szaglásznak és ugatnak a tacskók és Nudli, úgyhogy én is lementem megnézni” – mondta a mulatós sztár a Blikknek.
A kutyák vezették el Galambos Lajost a robbanószerkezethez
A zenész először arra gondolt, hogy az állatok talán valamilyen élőlényt vettek észre. Amikor azonban lement a mederbe, egy bombának tűnő tárgyat pillantott meg a földből kiállva.
Galambos Lajos állítása szerint azonnal arra következtetett, hogy világháborús robbanószerkezetről lehet szó.
„Azonnal felismertem, hogy ez egy robbanószerkezet, amit a második világháborúban repülőről dobtak le. Persze, nem mertem hozzáérni, így nem tudtam alaposabban szemügyre venni, de biztos, hogy ez egy ilyen szerkezet. Rögtön lefotóztuk, majd értesítettük a rendőrséget” – magyarázta a zenész.
Rendőrök vonultak ki Galambos Lajos birtokára
A rendőrség rövid időn belül megérkezett a helyszínre. Galambos Lajos elmondása szerint a hatóságok komolyan vették a bejelentést, megvizsgálták a bombát, majd közölték vele, hogy az elszállításához tűzszerészekre van szükség.
„Nagyon hamar ki is érkeztek a rendőrök, igen komolyan veszik az ilyen bejelentéseket. Az utóbbi időben a Dunából is több szerkezet került elő, sok ilyen bejelentést kapnak mostanában. Miután kiérkeztek, megnézték a bombát, aztán jelezték, hogy ezt csak a tűzszerészek tudják elvinni, ők nem. Sajnos, közben ők kaptak egy másik riasztást, ahol emberélet volt a tét, így nem időztek nálam sokat. Szalaggal megjelölték az érintett területet, a kapura is felfűzték, jelezve, hogy rendőrségi vizsgálat zajlik itt, bár azt mondják, valaki azóta lenyúlta” – számolt be a történtekről Galambos Lajos.
Galambos Lajos: „Azt mondták, ez a bomba még mindig éles”
A zenész jelenleg arra vár, hogy a tűzszerészek vagy a rendőrség jelezze, mikor szállítják el a bombát. A robbanószerkezet közelsége különösen aggasztja, mivel az nincs messze az otthonától.
„Azt mondták, ez a bomba még mindig éles, ami azt jelenti, hogy fel tud robbanni. Most várom, hogy jelentkezzenek a tűzszerészek vagy a rendőrség, hogy mikor tudnak kijönni és elvinni innen. Megmondom őszintén, nagyon nyomaszt, hogy itt van a közelünkben. Én minden veszélyes dologtól – így a fegyverektől is – nagyon távol tartom magam, mert abból csak baj lehet. Három gyerek apukájaként főleg távol tartom magamtól az ilyesmiktől” – nyilatkozta Galambos Lajos.
A rendőrség szerint vélhetően második világháborús katonai eszköz került elő
A Blikk az ügyben megkereste a Komárom–Esztergom Vármegyei Rendőr–főkapitányságot is. A hatóság megerősítette, hogy érkezett bejelentés az esetről, és a robbanószerkezet továbbra is a helyszínen található.
„Az esetről érkezett bejelentés. A robbanószerkezetet B kategóriásnak minősítették, a megjelölése indokolt, az elszállítása szakértelmet igénylő, vélhetően II. világháborús katonai eszköz, jelenleg is a helyszínen van, amíg a tűzszerészek elszállítják” – közölte a rendőrség.
