Nyolc hónapja él boldog párkapcsolatban Boráros Gábor. Mióta ismét rátalált a szerelem, a szlovákiai magyar MMA-harcos úgy érzi, mintha egy teljesen más világban élne. A sikeres sportember 12 éves kapcsolatot tudhat maga mögött kislánya édesanyjával, de mióta Dórával van, azóta talált rá igazi önmagára. Akkora a boldogság a két szerelmes között, hogy már a közös lakásukat újítgatják.
„Úgy emlékszem, hogy kábé 8 hónapja ismerkedtünk meg, és azóta egyre szebb a világ” – nyilatkozta Boráros Gábor a Fókusznak. A sikeres ketrecharcos és volt szerelme a Nyerő páros után szakított egymással, a köztük lévő feszültség már a műsorból is jól kivehető volt. A kislányukért próbálták megmenteni a kapcsolatukat, de sikertelenül. Végül elváltak az útjaik.
Gábor és Dóra az Instagramon ismerkedtek meg. Bejelölték egymást, aztán egyik lépés követte a másikat. „Én voltam az, aki a kezdeményező lépéseket megtette, aztán felvettem vele a kapcsolatot, írtam neki, és meghívtam egy vacsorára, ez volt az első találkozás” – emlékezett vissza Gábor a kezdetekre.
Keveset vannak együtt, mivel Gábor a munkája és a kislánya miatt sokat ingázik Szlovákia és Magyarország között, de amikor van idejük egymásra, akkor azt maximálisan kihasználják. „Mozizunk, edzőterembe járunk, életemben először voltam olyan helyeket meglátogatni, mint a kiállítások, mert eddig nem volt kivel elmennem, pedig nekem tetszenek az ilyen dolgok, ő meg szervezett ilyen programokat is” – részletezte Gábor.
A sportembert teljesen levette a lábáról új szerelme. Úgy érzi, mellette megtalálta az igazi boldogságot. „Arra voltam kíváncsi, hogy milyen embert ismerek meg benne, hogy milyen prioritásai lesznek, hogy fog a dolgokhoz állni, mit tart majd fontosnak. Hogy olyan nő jön szembe, akit a kenceficék és krémek tartanak össze vagy egy szép lány? És az utóbbi jött” – idézte fel az első találkozást a ketrecharcos. Hozzátette: „nagyon sok szempontból jó hatással van rám, mert kihozza belőlem azt a jót, amit régóta nem hozott ki senki, így jobban oda tudok figyelni magamra, a céljaimra, a sportra, a lányomra, és ránk is” – vallotta Gábor.
Az MMA-harcos úgy érzi, Dórával kiegészítik egymást. „Biztos nem vagyok otthon a konyhában, ő viszont tud, én meg eljátszom, hogy tudok” – fogalmazott nevetve. Azt is megjegyezte, mintha teljesen kicserélték volna, mióta megismerte kedvesét: „Attól, ahogy velem viselkedik, ahogy velem bánik, ahogy rám néz, ahogy mosolyog, egyre jobban érzem magam, egyre jobb vagyok, és az meglátszik rajtam és a sportteljesítményemen is, ami nagyon jó” – vallotta Gábor.
Amellett, hogy már a közös lakásukon dolgoznak, Gábor annak is örül, hogy a 4 éves kislánya, Zora is elfogadta Dórit. Mivel közösen nevelik a lányukat a volt párjával, ez fontos szempont a sportember számára, de szerencsére ebben sem állt akadály az útjukba.
Ami Zora édesanyjával való viszonyát illeti, Gábor így fogalmazott: „Mindketten vagyunk vele, mindketten ott vagyunk neki, és ott is leszünk neki. Nem mondhatom, hogy jó viszonyban vagyunk, de most így, hogy ez a felállás, kevesebb a balhé, tűzszünet van, nincs háború, nincs utálkozás” – fejtette ki a bokszoló.
Sokan ítélkeznek Gábor és Dóri kapcsolata felett, de ők nem törődnek mások véleményével: „A kislányom az első, Dóri meg a második” – szögezte le a 32 éves kevert harcművészetek mestere.