KezdőlapBulvárBorbás Marcsi ismét találkozott az első szerelmével: erről a férfiről van szó!

Borbás Marcsi ismét találkozott az első szerelmével: erről a férfiről van szó!

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Borbás Marcsi Dr. Buda László vendége volt a Mit üzen az életed? című podcast sorozatban, ami már csak azért is különleges alkalomnak számított, mivel történetesen éppen a pszichiáter és pszichoterapeuta volt az első szerelme.

Borbás Marcsi ritkán beszél a magánéletéről, most azonban kivételt tett, és nyíltan elbeszélgetett az életútjáról első szerelmével, akit 16 éves korában ismert meg a középiskolában.

„Mi már nagyon régóta kísérjük egymás életútját. Gimnáziumban ismerkedtünk meg, aztán nagyon külön utakat jártunk be. Most meg itt vagyunk, hogy kicsit lelkizzünk, beszélgessünk arról, ami neked fontos” – vezette fel a beszélgetést Dr. Buda László. Borbás Marcsi pedig bevallotta, hogy egy kicsit zavarban van, mivel most egy teljesen más szituációban találkoznak.

Ami a kapcsolatukat illeti, a pszichiáter így fogalmazott: „Négy évig jártunk egymással. Nagyon fontos szerelem volt ez az életünkben annak idején. Ismerjük egymás családját, és az évtizedek múlásával azt is, hogy kinek hogyan alakult az élete.”

A beszélgetés során az is felmerült, mennyire akart megfelelni Borbás Marcsi a szüleinek. A Gasztroangyal műsorvezetője úgy gondolja, ez inkább annak tudható be, hogy megpróbálta kompenzálni azt a nehézséget, amit akaratán kívül a családjának okozott, hiszen kislányként súlyos betegségekkel küzdött – 6 évesen majdnem belehalt egy hashártyagyulladásba.

„Kérdés sem volt, hogy jó kislány vagy, igyekszel megfelelni apukádnak, anyukádnak. Én emlékszem, mert voltam ebben a környezetben, és nagyon odafigyeltél rá” – idézte fel a pszichiáter.



„De te is ilyen voltál, már bocsánat. Jó pár voltunk” – vágott közbe Borbás Marcsi, amin aztán mindketten nevettek.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet