Cher azt állítja, hogy gyerekkorában megjelent neki Jézus, de akkoriban nem beszélt erről. A 78 éves popikon ugyanakkor azt is elárulta, hogy gyerekként valósággal megszállottja lett annak a gondolatnak, hogy ő maga is angyal lehet.
„Azt hittem, hogy Krisztus arcát láttam a hálószoba függönyének redőiben. Egyik reggel félálomban felnéztem, és láttam Jézust, amint visszanéz rám, aztán eltűnt. Mondanom kellett volna valamit, de nem tettem, így elszalasztottam az esélyt, hogy Szent Cherré váljak” – vallotta be az énekesnő.
„Úgy döntöttem, hogy egy Istentől küldött angyal vagyok, akinek az a küldetése, hogy meggyógyítsa a gyermekbénulást, egy fertőző betegséget, amely bénulást okozott és megölhette a gyerekeket” – folytatta Cher új memoárjában.
„A hírekben a ‘vastüdő’ néven ismert lélegeztetőgépekbe zárt, vagy formátlanul görnyedt, ronda bőr és fém lábmerevítőkben mereven járkáló gyerekeket mutattak. Annyira megszállottan képzeltem, hogy én egy angyal vagyok, akit azért küldtek, hogy meggyógyítsa a betegséget, hogy amikor Jonas Salk feltalálta a vakcinát, nagyon dühös voltam.”
Cher saját bevallása szerint furcsa gyerek volt, aki képzeletbeli barátokat talált ki magának.
„Kitaláltam Samet és Pete-et, két borostás arcú favágót/ kamionsofőrt farmerben, kockás ingben, és füles sapkában, bár nem mindig viselték a sapkájukat. A citromfa alatt laktak a nagyszüleim házának hátsó kertjében, és én eltörpültem mellettük. 100 százalékig valóságosak voltak a fejemben. Még gyerek voltam, honnan jöhetett ez az őrült ötlet? Amint ez a két óriás bekerült az életembe, boldog voltam, és mindenről beszélgettem velük, kezdve attól, hogy miért isznak a férfiak, egészen álmaink otthonáig. Soha nem fogytunk ki a témából. A fejemben Mamával és Papával éltek, akik soha nem kérdőjelezték meg, hogy szükségem van a képzeletbeli barátaimra. Sammel és Pete-tel az oldalamon már nem voltam olyan magányos” – fogalmazott az énekesnő.