Végre megérkezett hozzánk is Nagy Britannia egyik legfényesebb új csillaga, Cher Lloyd vadonatúj kislemezdalával, a brit kislemezlistán #1 pozíciót elérő „Swagger Jagger”-rel!
A 2010-es brit X Factor széria egyik legelképesztőbb személyisége, az akkor 17 éves Cher teljesen felforgatta a tehetségkutatót, amikor meghallgatásán elreppelte Keri Hilson “Turn My Swag On” című dalát saját verziójában – melyet azóta öszesen több mint 40 millióan néztek meg a YouTube-on! Az X Factor óta Cher bejárta a világot, és dalokat készített számos neves producerrel, köztük Red One-nal, Max Martinnal és TMS-szel, illetve olyan előadók működtek közre dalaiban, mint Busta Rhymes és Mike Posner, arról nem is beszélve, hogy Perez Hiltont, Will.I.Am-et és Lil Wayne-t is már rajongói között tudhatja. Nemcsak az éneklésben, de a dalszerzésben is jeleskedett, hiszen minden egyes dalban tars-szerzőként is szerepel debütáló albumán, mely a szigetországban novemberben jelenik meg.
A celeb rajongókon kívül Chernek már most jelentős rajongói bázisa van, az X Factor utáni időszakban ő volt az egyik – ha nem a leginkább – emlegetett ember a showból. Több mint 60 milliós összesített megtekintéssel a YouTube-on, nagyjából 2 millió rajongóval a Facebookon, több mint félmillió Twitter követővel, az RWD magazin címlapjával és több cikkel a divat bibliájának számító Wonderlandben Cher kétségkívül az alternatív urban pop legújabb emblematikus figurája. Vagyis “Swag Pop”, ahogyan Cher mondja.
A “Swagger Jagger” producere a The Runners (Rihanna, Birdman) volt.
Videoklip: