Christina Applegate a Good Morning America című műsorban Robin Robertsnek mesélt a szklerózis multiplex diagnózisa utáni életéről. Először 2021-ben diagnosztizálták nála az autoimmun betegséget, és az 52 éves színésznő azt mondja, azóta egyfajta pokolban él, de hálás a rengeteg támogatásért, amit kap.
A műsorvezető megkérdezte a színésznőt, hogy érezte magát a 2024-es Emmy-díjátadón idén januárban, ahol a közönség állva tapsolt, amikor színpadra lépett, hogy átadjon egy díjat.
„Valahogy teljesen kiesett az egész, az emberek azt mondták, hogy nagyon vicces voltam, én pedig azt sem tudom, mit mondtam. Nem tudom, mit csináltam. Annyira magamon kívül voltam az izgalomtól, hogy már azt sem tudtam, mi történik. Nagyon szeretve éreztem magamat, és ez gyönyörű dolog volt” – válaszolta Applegate.
A színésznő a 2021-es diagnózisa óta most először adott interjút a Good Morning America műsorában, ahol a Sopranosból ismert 42 éves Jamie-Lynn Sigler is csatlakozott hozzá, aki 20 éves kora óta küzd a szklerózis multiplexszel.
Christina a műsorban elmondta, hogy bár egyfajta pokolban él, igyekszik pozitív maradni, és hálás a szeretetért és támogatásért, amit kap.
„Nem vagyok sokat kint, szóval ez egy kicsit nehéz a szervezetemnek. De persze a támogatás csodálatos, és nagyon hálás vagyok érte” – mondta a műsorban.
A szklerózis multiplex a központi idegrendszert érintő gyulladásos autoimmun betegség, amelynek során az agy és a gerincvelő idegsejtjeinek védőburka, az úgynevezett velőshüvely vagy más néven mielinhüvely megbomlik. Ez a bomlás befolyásolja az idegrendszer bizonyos részei közötti kommunikációs képességet. A szklerózis multiplex lefolyása kiszámíthatatlan, súlyossága esetenként változhat.
Christina Applegate a diagnózisa óta többször is nyíltan beszélt az egészségi állapotáról, és bevallotta, hogy „soha nincs jó napja.” 2023 májusában a Vanity Fairnek nyilatkozva kijelentette, hogy valószínűleg nem dolgozik többet kamera előtt az állapota miatt.
„Valószínűleg nem fogok többé kamera előtt dolgozni, de nagyon örülök, hogy egy olyan valaki mellett lehetett az utolsó szerepem, mint Linda Cardellini, aki messze a legjobb színésznő, akivel valaha is dolgoztam egész életemben, ha nem is a legjobb ember, akit valaha ismertem” – mondta, a Halott vagy (Dead to Me) című sorozatbeli színésztársára utalva.
Christina ugyanakkor azt is elmondta, hogy hangmunkát azért még vállal, mert el kell tartania a családját, és le kell foglalnia az agyát.