Chuck Norris és lánya egyaránt próbálják kihasználni az együtt töltött időt, hogy bepótolják mindazt, amit elveszítettek, amikor a színész még nem is tudott a lányáról.
Történetük már csak azért is inspiráló, mert megmutatja, milyen is az apai szeretet. Chuck Norris 26 évig nem tudott a lányáról, Dináról, de aztán mindent megtett annak érdekében, hogy rendbe hozza a dolgokat.
1991-ben Chuck Norris szokatlan levelet kapott. A levél írója azt mondta, úgy tudja, Norris az édesapja.

Dina nem azért írt neki, mert pénzt vagy hírnevet akart, egyszerűen csak tudatni akarta a sztárral, hogy van egy lánya.
Chuck Norris lányának története
Amikor Dina 16 éves volt, kihallgatott egy beszélgetést, amelyet az édesanyja, Johanna folytatott egy barátjával. A beszélgetésből kiderült, hogy Norris a lány édesapja. Dina döbbenten vette tudomásul a hírt, de ahelyett, hogy beszélt volna erről az édesanyjával, 26 éves koráig megtartotta magának ezt az információt.
Bár Norrisnak meglehettek a kételyei, ahelyett, hogy egy DNS-teszttel akarta volna igazolni Dina állítását, azt monda, amikor találkozott vele, azonnal tudta, hogy valóban az ő lánya, és rögtön az első találkozásukkor átölelte a lányt.
A színész azt mondta, úgy érezte, mintha egész életében ismerte volna őt, miközben mindkettejük arcán könnyek peregtek végig.

„Lehet, hogy vannak törvénytelen szülők a világon. Tudom, hogy vannak, mert én is egy voltam közülük, de törvénytelen gyerekek nincsenek. Istennek terve és célja van mindannyiunk életével” – tette hozzá.
Chuck Norris mindenesetre bizonyságot tett becsületességéről és bölcsességéről. Dina pedig nemcsak az apjával építhetett ki gyönyörű kapcsolatot, de megismerhette a testvéreit, Mike-ot, Ericet, Danielle Kelley-t és Dakota Alant is.
„Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen” – Jeremiás próféta könyve 31:3