KezdőlapBulvárCinthya Dictator: Sosem gyógyulok ki a rákból

Cinthya Dictator: Sosem gyógyulok ki a rákból

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Cinthya Dictatort nagyon megviselte a betegség, negyven kilóra fogyott.

Cinthya Dictator: Sosem gyógyulok ki a rákból

Varga Viktor volt barátnőjét öt évvel ezelőtt diagnosztizálták nyirokrákkal, ezután sugár- és gyógyszeres kezelést kapott. Orvosi értelemben már meggyógyult, azonban ő azt mondja, soha nem fogja tudni egyértelműen kijelenteni, hogy teljesen legyőzte a rákot.

„A nyirokdaganatnál az a probléma, hogy bárhol feltűnhet a testemben, ezért közel öt évvel a diagnózis után is háromhavonta járok kontrollra. Leginkább a lágyrészeimet és a tüdőmet szokták vizsgálni, mert ezeknél a testrészeknél a legnagyobb esélye annak, hogy esetleg újra feltűnjön a betegség. Az egész életemet leélhetem megfelelő kontroll mellett, betartva az orvosom által előírt egészséges életmódot, ám hivatalosan sosem gyógyulok meg a rákból. Szerencsére tünetmentes vagyok és igyekszem mindent megtenni, hogy így is maradjon” – nyilatkozta Cinthya Dictator a Borsnak.

A népszerű fotós nemrég igen ijesztő fotót posztolt magára Instagram profiljára, amitől sok rajongója megijedt, sokan azt hitték nagy a baj.



Cinthya végül mindenkit megnyugtatott, csak egy felkérés miatt sminkelték oszladozó hullának. A fotósorozat kapcsán viszont voltak olyanok is, aki a halálát kívánták…

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet