Dárdai Blanka végleg lezárta az L.L. Juniorral való kapcsolatát, és úgy tűnik, most már egy új szerelemre is készen áll. Az új férfi pedig nem más, mint Baracsi Dániel, négyszeres magyar bajnok ökölvívó, akivel az elmúlt hónapokban bokszolni tanult, és sokan már korábban gyanították, hogy lehet köztük valami. A 26 éves énekesnő most végre megerősítette ezt egy közös milánói kiruccanás képeivel az Instagramon.
Dárdai Blanka és L.L. Junior kapcsolata nem volt egyszerű, többször is szakítottak, majd újra kibékültek, több hullámvölgyön is keresztülmentek, az Ázsia Expressz után pedig végleg különváltak az útjaik, bár egy darabig még próbálták megmenteni a kapcsolatukat.
A Tények Plusznak nyilatkozva akkor még azt mondták, próbálják rendezni a dolgokat, de már akkor sem együtt álltak kamerák elé.
Az énekesnő, aki 18 évvel fiatalabb a rappernél, akkor azt is elismerte, hogy a párkapcsolatuk teljesen megváltoztatta az addigi életét.
„25 éves vagyok, és az életem fenekestül felfordult 2 éve. Nyilván, ahogy a párválasztás során Laci lett a párom, felborult az egész világom, és nagyon sok mindennel meg kellett küzdenem a 2 évben” – mondta a Tényeknek.
„Annyira az identitásommá vált a Laci, hogy nemcsak, hogy azonosítottak vele, hanem annyira megmukkantam ebben a szerepben, hogy ráhagytam az emberekre, hogy mit gondolnak, és ezt kicsit bánom, de most kicsit korrigáltam az Ázsia Expresszel, hogy: Ez vagyok! Rosszabb és jobb pillanataimban” – tette hozzá.
Most azonban teljesen új fejezet kezdődött az életében. Az Instagramon megosztott képeken Dárdai Blanka nagyon boldognak tűnik új párja oldalán.
„Nyugalom a viharban” – írta a fotók mellé, amikhez egy dalt is mellékelt, az Empire of the Sun ausztrál együttes „We Are the People” című számát. Mosoly, napsütés, olasz ételek, mindez új szerelme oldalán – úgy tűnik az énekesnő nem is lehetne boldogabb.