A Megasztár legutóbbi adásában Dénes Dávid ismét elképesztő előadással állt a színpadra, a „Keeping Me Alive” című dallal. Az érzelmekkel átitatott produkció nemcsak a közönséget, hanem a zsűritagokat is mélyen megérintette, különösen Rúzsa Magdit, aki a dal végén könnyek között szólalt meg.
„Amióta gyerekeim vannak mindig sírok, mert látok valami dolgok, ami ennyivel magával ragad. Most a közönséghez szólók, emberek annyi mindent láttam már a színpadon, annyi énekessel találkoztam, ez a fajta elemi erő, mint egy Robbie Williams, ami 30-40 évente születik egy ilyen pici országban. Minden egyes alkalommal úgy visz magával, mintha nem láttam volna még ilyent” – mondta könnyek között Rúzsa Magdi, szavait hatalmas taps fogadta.
A zsűri többi tagja sem fukarkodott a dicséretekkel.
„Egyszerűen igaz, amit csinálsz. Ebben a világba olyan színvonalat hozol, olyan magabiztosságot, ami nagyon hiányzik a mai popszakmába” – tette hozzá Papp Szabi.
Rúzsa Magdi ismét átvette a szót: „Én úgy hiszem, hogy ez a fajta tehetség csak a Jóistentől jöhet, ezzel meg vagy áldva.”
„Én azt éreztem, hogy egy világsztár áll előttem” – mondta Caramel.
A produkció hatása alól Marsalkó Dávid sem tudta kivonni magát: „Az én ízlésemhez nagyon közel áll a te világod, karizmatikus vagy.”
Dénes Dávid számára ez az este mérföldkő lehet, hiszen nemcsak a zsűri, hanem a közönség is egyértelműen a szívébe zárta. Az előadás erejét csak fokozta az a magabiztosság és hitelesség, amivel a fiatal tehetség minden alkalommal színpadra lép.